Somlyódy Csaba vagyok, a kőbányai polgárok bizalmából önkormányzati képviselő az MSZP színeiben. Nyíregyházán születtem 1957-ben. Szüleimtől és nagyszüleimtől a munka becsületét és a kulturált vita, a józan érvelés tiszteletét örököltem. Két gyermekem van, és hét unoka büszke nagyapja vagyok.
Budapestre érettségi után kerültem, azóta Kőbányán élek. Egyetem előtt elektrotechnikai műszerész szakmát tanultam. A Magyar Posta után az Orion Rádió és Villamossági Vállalatnál számítástechnikai műszerészként helyezkedtem el. Később közgazdász diplomát szereztem.
A rendszerváltás óta a baloldalon, az MSZP csapatában politizálok. Kezdettől egyértelmű volt, hogy a közéletben azok között a helyem, akik készek tenni az igazságtalanságok ellen, az esélyteremtésért és a rosszabb adottságú területeken élőkért.
Már az egyetemen is a hatékony városgazdálkodás tudományos módszereivel foglalkoztam. Önkormányzati munkámban jól tudtam hasznosítani a tanultakat – 2010-ig a fővárosi közgyűlésben, azóta Kőbánya önkormányzatában. Szomorú, hogy másik kutatási területem, a fiatalok munkanélkülisége is egyre aktuálisabb Magyarországon, így kerületünkben is.
A képviselői munkában azt tartom a legszebbnek, hogy miközben otthonomért, a kerületért dolgozom, számtalan emberi történetet, életutat is megismerhetek. Vallom, hogy a politikusoknak mindig észben kellene tartaniuk: amikor intézményekről, költségvetésről van szó, a számok mögött emberek, családok élete és boldogulása rejlik.
Részletes életrajz