
A minapi írásomban megemlítettem, hogy vajon mi lehet a magyarázata annak, hogy – a választói névjegyzék adatai alapján – két év alatt három és félezer ember eltűnt Kőbányáról. Két okot feltételeztem: egyik, hogy valaki/valakik választási csalásra hasonlító módon bűvészkedett/bűvészkedtek a számokkal, a másik, hogy ennyi ember ténylegesen elhagyta (meghalt és elköltözött) a kerületet.
Utóbbi azért jelentős gond!
De ha már „migránsos népszavazás” volt, hadd maradjak ennél az iránynál e témában.
Feltételezhetem, hiszen abszolút életszerű, hogy a három és félezer ember által hátra hagyott lakásokban most új lakók élhetnek. Az már a népszámlálási adatokból nyilvánvalóvá vált, hogy több ezer, nem magyarországi születésű ember (fideszes terminológiával: migráns) él, dolgozik, tanít Kőbányán, és hozzájuk csatlakoztak/csatlakozhattak az említett új lakók, akik több százan vagy szintén több ezren lehetnek. Ismeretlen lakáshasználók lehetnek ők, akik sem ide, sem a régi lakhelyükhöz nem kötődnek talán – épp most ezeket a kőbányai lehetőségeket tudják megfizetni. Átmenetileg, bejelentkezés nélkül, itt „állomásozhatnak”; mint anno a Vörös Hadsereg tette ideiglenesen…
Bárkik lehetnek ők. Lehet, hogy legálisan, de az is lehet, hogy illegális módon jöttek külföldről. De lehetnek belföldi migránsok is, akik például a szegényebb keleti vagy déli országrészből érkeztek a jobb élet reményében. Ha úgy tetszik, a migránsok már a kőbányai lépcsőházakban vannak/lehetnek…
Kinek köszönhető ez főként?
Ma Kőbányán mindenért a polgármester a felelős, hiszen szinte minden feladatot saját hatáskörben lát el. No nem azért, mert a törvény így írja elő, hanem azért, mert időközben a fideszes testületi többséggel átadatta magának. Mint legutóbb még a kutyasétáltatásra megengedhető közlekedőutak kijelölését is.
Így Ő a felelős, mert hiszen, ha az eltűntek jelentős része valóban elköltözött, akkor az okkal történt: feltehetően az életkörülményeik (helyi lakó- és munkakörülmények) miatt tehették; ha ezek rendben volnának, normális esetben nem kívánkoztak volna el.
A központi lózungok azt sugallják, Kőbánya élhető város, jobbnál jobb munkalehetőségekkel. Ám a tények makacs dolgok…
Alig alakult meg az új kőbányai képviselő-testület – amelyben a választási eredmények okán szinte egyenlőség van: 8 képviselőt (közte a polgármestert) a Fidesz, 9-et az MSZP, a DK, a Momentum, a PM és az LMP együtt ad –, mégis az internet bugyraiban szinte ostorozzák a többséget a hozzászólók, hogy „hatalomittasan” osztogatják a tisztségeket meg az egekbe emelik a fizetéseket. A négy alpolgármester egyikévé megválasztott Somlyódy Csaba segített rendbe tenni és értelmezni az új helyzetet. Ahogy fogalmazott, mindent a demokrácia megkövetelte megegyezési kötelesség határoz meg.
A háborúskodás, az ellenségkeresés, a hatalom bármi áron való görcsös megtartása – sajnos ez a Fidesz-pártközpont „természetrajza", és ennek megfelelően utasítja cselekvésre a pártkatonákat. Kőbányán is „elmentek a falig", egy meglehetősen sajátos jogi érveléssel próbálnak még utólag egyetlen választókerületet megnyerni, plusz egy képviselőtestületi helyet megszerezni. Ahelyett, hogy befejeznék a harcolást, és nyugalmas közéletet teremtenének.
Főpolgármester, kerületi polgármester, kerületi önkormányzati képviselő, és ezzel együtt nemzetiségi önkormányzati választás lesz 2019. október 13-án. 2024-ig most választjuk meg az önkormányzatok tagjait és a polgármestereket. Összegyűjtöttük, hogyan és kikre szavazhatunk kőbányai lakosként.