Mióta ismeri Somlyódy Csabát?
Kőbányán éltem 54 évig, a jobboldali Magyar Demokrata Fórum X. kerületi elnöke is voltam, és a kerületben kezdtem el politizálni önkormányzati képviselőként a rendszerváltás után, 1990-től. Így elég sok embert ismertem meg személyesen a bal- és jobboldali pártokban tevékenykedők közül, Csabával is innen ered a munka-, illetve a személyes jó kapcsolat. Ez utóbbi nagyon fontos: attól még, hogy más az értékrendünk, nem ellenségek vagyunk! Sajnos ezt a mai fideszes politikusok nem így gondolják… És még mielőtt megkérdezné: igen, ismerem a jelenlegi kőbányai fideszes polgármestert és a tevékenységét is. Finoman szólva úgy jellemezném utóbbit, hogy szép kényelmesen elvan a pozíciójában: szolgai módon végrehajtja azt, amit a pártközpont előír neki, amit aztán fejlesztésként vagy fejlődésként elad.
Ezek szerint nincs túl jó véleménnyel az ő elmúlt kilencéves tevékenységéről. Milyen ismérvekkel kellene rendelkeznie egy jó polgármesternek?
Az mondják, hogy a politika a kompromisszumok művészete. Tehát mindenképpen legyen nagyfokú kompromisszum-kézsége. Csabának ez a vérében van: nagyon jól tudja a személyek közötti érdekellentéteket közös nevezőre hozni, vagy éppen egy ügyben megtalálni azt a pontot, ami minden félnek megfelelő. Mindemellett egyáltalán nem arrogáns, nem az vezérli, hogy az ellenfelét megalázza, csak azért, hogy vele szemben az ő saját nagyszerűségét láttassa. Korábban mindezt fővárosi közgyűlési képviselőként, bizottsági elnökként számtalanszor bizonyította, ahol városfejlesztéssel és -gazdálkodással foglalkozott
Éppen ez az: és a szakértelem? Kőbánya jelenlegi polgármestere és egyik alpolgármestere a pedagógus-társadalomból érkezett, a másik könyvtáros, a harmadik jogász.
Semmi bajom a tanárokkal és a könyvtárosokkal, hiszen kétségtelen, hogy tudnak emberekkel bánni ők is, de egy kerület/város irányításához inkább gazdálkodási és jogi ismeretek szükségesek. Csaba ráadásul az önkormányzatok vagyongazdálkodásából írta a diplomadolgozatát. Az előbb említett ismérvek mellett tehát a szakértelme is megvan a vezetéshez.
Egyetért azzal a megállapítással, hogy az igénytelenség a jellemző Kőbányára? Ami a jelenlegi „vezetetlenség” és a jogszabályi megfelelési kényszer következménye…
Amit mostanában én látok Kőbányából az valóban aggasztó. Ott a Hős utcai tömb, ami mondjuk egész Budapest szégyene. Kíváncsian várom, lesz-e valami a helyére beígért TEK-sportközpontból. Az elkerített Mázsa téri tó is egy szégyenfolt. Aztán gyakorta láttam sok drogost, hajléktalant a köztereken, ami feltehetően a helyi szociális politika kritikája is egyben. Úgy vélem, nagyon sok a tennivaló Kőbányán, nem lesz egyszerű dolga Csabának és fiatalos, lendületes, egyben szimpatikus csapatának, de, hogy alkalmas polgármesternek, ahhoz nem is férhet kétség. Jobboldali-konzervatív és demokrata emberként is bátran ajánlom a baloldali értékrendű, demokrata Somlyódy Csabát a kőbányai választópolgárok számára. Ha őt választják, akkor nem fognak benne csalódni.
(Stonhauser Dávid)