
(Kép: illusztráció Forrás: Pixabay)
Megbukott a pedellus! Igen, Kőbányán vége a pedellusuralomnak. Ha befárad valaki a Polgármesteri, újonnan átadott hivatalba, az első emeleten lát egy tablót. A 2014-ben „végzett” képviselők tablóját. Látja az iskola igazgató, akkor még Kovács Róbertet, látja a tanári kart kissé kisebb képen, mint alpolgármesterek, és látja a nebulókat, mint képviselőket. Persze lehetne még jobban degradálni a jelen lévőket, hogy az ellenzéki képviselőket még kisebb fényképen ábrázolni.
Nos, ez eszembe juttatta, hogy a polgármester Úr az önkormányzatot is úgy fogja fel, mint egy iskolát. Vannak igazgatók, vannak tanárok és vannak nebulók. És még örült is neki. Pedig a törvény szerint nincs igazgató, nincs tanári kar, és főleg nincsenek megregulázandó nebulók.
Választott képviselők vannak, akiket a népképviseletre választottak, mint a polgármestert. A polgármesternek testületi ülésen nincs több joga, mint egy választott képviselőnek. Mégis Kőbányán órákat beszél és öt perc után elveszi a szót az ellenzéki képviselőtől. Hogy van ez a demokrácia? Amit szabad Jupiternek az nem szabad a kisökörnek demokrácia a FIDESZ szerint? Mikor ki akarom fejteni a véleményem, akkor csak öt perc van? Mikor hozsannázni kell, meg időkorlát nincs? Ez a demokrácia? Na bammeg FIDESZ! Szép kis vircsaft! És mindez a demokrácia látszata mögé bújva.
És most nézzük a legújabb botrányt, amit el akartak fedni. Lakók egy csoportja fegyveresen támadt két munkásra. Na ja, a munkások hangosak voltak, meg nagyképűek. Mindenféle rendőrségi igazolványokat lobogtattak, amiknek közük nem volt a munkavégzéshez. De akkor is, „bátorkodott” egy család csoportosan úgy gondolkodni, hogy igazságot tesz. Az ő általuk vélt igazságot.
Aztán előkerült az autóból a balta, meg a vascső. Nem tudom hány kőbányai család kelléktárában van balta és vascső a kocsiban, mert szerintem tisztességes család kocsijában egy sem, bármennyire is zavarjon a hanghatás valakit. Ez inkább csak bűnöző család kocsijából kerülhet elő, akik túlságosan biztosak a védettségükben. Na és pont ezt a családot védte a rendőrség hallgatással.
Egy bolti sajtlopás már a Blikk-ben van, ezt a gyilkossági kísérletet elfedte a rendőrség. Miért? Barát a család? Ki ez a család? Miért védték inkognitóval? Miért nem hozták nyilvánosságra napokon keresztül? Mi van a háttérben? Hol a másik kettő az ötből? Kiket védünk ki ellen? Kérdezik a helyiek.
Megnyugtatjuk őket, ez csak "rémhír", mint annyi minden a "fejlődő" Kőbányán. :)
Alig alakult meg az új kőbányai képviselő-testület – amelyben a választási eredmények okán szinte egyenlőség van: 8 képviselőt (közte a polgármestert) a Fidesz, 9-et az MSZP, a DK, a Momentum, a PM és az LMP együtt ad –, mégis az internet bugyraiban szinte ostorozzák a többséget a hozzászólók, hogy „hatalomittasan” osztogatják a tisztségeket meg az egekbe emelik a fizetéseket. A négy alpolgármester egyikévé megválasztott Somlyódy Csaba segített rendbe tenni és értelmezni az új helyzetet. Ahogy fogalmazott, mindent a demokrácia megkövetelte megegyezési kötelesség határoz meg.
A háborúskodás, az ellenségkeresés, a hatalom bármi áron való görcsös megtartása – sajnos ez a Fidesz-pártközpont „természetrajza", és ennek megfelelően utasítja cselekvésre a pártkatonákat. Kőbányán is „elmentek a falig", egy meglehetősen sajátos jogi érveléssel próbálnak még utólag egyetlen választókerületet megnyerni, plusz egy képviselőtestületi helyet megszerezni. Ahelyett, hogy befejeznék a harcolást, és nyugalmas közéletet teremtenének.
Főpolgármester, kerületi polgármester, kerületi önkormányzati képviselő, és ezzel együtt nemzetiségi önkormányzati választás lesz 2019. október 13-án. 2024-ig most választjuk meg az önkormányzatok tagjait és a polgármestereket. Összegyűjtöttük, hogyan és kikre szavazhatunk kőbányai lakosként.