A Tudta? című műsort néztem már egy jó ideje a tévében, amit néha megszakított az olimpiai közvetítés. Ez persze nagyon zavaró volt, mert így nehezebben tudtam koncentrálni arra a rengeteg magasröptű információra, amelyet nyolcmillió szavazásra jogosult állampolgárban igyekszik beleplántálni a kormány politikaimarketing-csapata. Nem panaszkodhatok, mert sem időt sem pénzt nem sajnálnak tőlem, önöktől, kerül amibe kerül. Persze az azért nem tetszik, hogy nem ingyen kapom a tudást – mindig először kéregetnek. És mindig úgy, hogy úgy érzem, mintha BKV-val utaznék, és jön az ellenőr, aki határozottan rám nézve, gyanús mosollyal az arcán kérdez, mint aki máris lebuktatott: „van jegye?”. Itt azonban nem jegyet, hanem egy percet kutakodnak: „Van egy perce?” – kérdik állandóan.

Bakker! Ezek figyelnek és tudják, hogy szabadságon vagyok, tehát lennie kellett egy percemnek. Olyan az érzésem, mint amikor a munkahelyen hajtás közben egy percre hátradőlök, és mindig pont akkor néz be a főnök: „Na Somlyódy, látom, van egy szabad perce már megint!”. Tiszta lelkiismeret-furdalás: szabadságon vagyok, hát rögtön lebuktam.  Nos, azt az egy percemet oda kellett adnom a szúrós szemű tévébemondónak, mert más különben nincs Tudta? műsor! Valamit valamiért. Aztán délután, úgy a Tudta? negyvenedik epizódja környékén feltűnik, hogy mindig ugyanazt az egy percet nézem, de már a harmadik bemondó kérdezősködik aznap. Mi van? Unják a tudtázást, csak én „ülök helyt” a tévé előtt? Ezeknek a bemondóknak fogalmuk sincs arról, hogyha nem lenne ez az újszerű műsor, akkor nekem kellene kimennem Líbiába, hogy megszámoljam azt az egymillió embert, aki özönleni akar? És ha nem mondanák el napi ötvenszer, lehet, hogy estére már nem emlékeznék pontosan, hogy hány embert is mondtak, kilencszázezret vagy egymillió-kétszázezret.

Pedig a pontos és tényszerű információ nagyon fontos. Ezért is lepődtem meg, amikor azt tudtam meg, hogy egy városnyi embert akar Brüsszel ránk kényszeríteni – úgy hittem, a marketingesek Encsre vagy Miskolcra gondoltak. Mert ugye Encsen ezervalahányszázan, míg Miskolcon több mint kétszázezren élnek. Huszonhétszer néztem meg ezt az epizódot, hátha kapok választ, de sajnos egyszer sem jutottunk el idáig. De a tanulás azért sokat segít. Mivel odaadóan követem az eseményeket a Tudtán?, ezért rögtön megértettem azt, hogy a párizsi merényletet bevándorlók követték el. Mivel zömük Mechelenben született, ami Brüsszel egyik elővárosa, ezért világos, hogy Belgiumból vándoroltak Párizsba. Ebből is látszik, hogy a mi köztévénk meg a kormányunk soha nem hazudik nekünk. Másnap, hogy lássák az igyekezetemet, kora reggel nem az olimpiával kezdtem, de természetesen maradtam a kiegyensúlyozott M1 médiumnál. Tudják, reggel van ez az őszintén kibeszéljük műsor, mikor a kérdező butácska kérdéseket tesz fel az aktuális alanynak, aki azzal próbál segíteni neki, hogy színvonalban igyekszik a válaszaival azonos színvonalra kerülni vele. Nos, épp egy államtitkár fejtegette, hogy bizony itt az ideje, hogy komolyabban a körmére nézzenek a magyar népnek, mert mostanság az elhárításnak nem csak a külföldieket kell megfigyelniük, hanem a magyar állampolgárokat is.

Hűha, gondoltam, rés van a pajzson, ezek szerint nem vagyok még kellően megfigyelve, nem hallgatják le elégszer a telefonomat, nem olvassák el kellő mennyiségben a levelezésemet, és talán még profilképet sem eszkábáltak össze rólam a megfelelő szakemberek. Na, ekkor komolyan aggódni kezdtem. És tényleg hol vagyunk még a kifinomult NDK-tól, ahol a férj figyelte meg a feleséget, apa a fiát? Ott azért nem volt rés. De hála Istennek, idejében felismertük ezt. Aztán folytatta az államtitkár úr: mindennek az oka a sok bürokratikus törvény, amely sajnos (ezt ő mondta) megkötik a kezüket jelenleg, na de ezen változtatni kell sürgősen.

Hát Barátaim! Ilyen nehéz dolog kiegészíteni a Kubatov-listát, amiből az arra érdemesek pontosan tudják, hogy ki melyik pártra szavaz? Olyan nehéz ezt kiegészíteni azzal, hogy ki kivel beszélt, vagy ki mire gondolt? Olyan nehéz összedobni egy megbízhatókból álló A-listát, na meg egy másikat, hívjuk mondjuk B-listának? Szép új világ, mondta Huxley. Ez aztán nem az a bűzös Európai Unió. „A szabadság és igazságosság földje leszünk” -  mondta volt a néhai Jean-Bédel Bokassa, amikor 1976-ban a Közép-Afrikai Köztársaságban császárrá koronáztatta magát, és császársággá változtatta országát. Csak az a fránya népe nem becsülte igyekezetét a hatalom birtoklásának rögös útján, és pár év múlva elzavarta a francba. Pedig ott is mindenki szabadon azt tehette, amit szabad. De hát ilyen gyarló az ember, nem becsülték, hogy legalább a hatalmon lévőknek milyen jó volt.

De engem nem lehet eltántorítani, gyorsan tollat ragadtam és a köszönetem mellett pár javaslattal kívántam segíteni az államtitkár úr heroikus küzdelmét a teljes körű megfigyelésben. Javasoltam, hogy kisvállalkozók munkájának segítésére hozott intézkedéshez hasonlóan kössenek be, na nem a NAV-hoz, hanem a titkosszolgálathoz minden háztartást. Szinte minden családban van internet. Így a családoknak nem nagy megerőltetés, ha már úgyis soha nem látott mértékben nőttek a keresetek (ez az adat egyel későbbi alany mondta ugyanott – tudják ez a nem hazudnak tévé), hogy saját költségen webkamerákat telepítsenek a lakás minden sarkába. Ez persze megnövekedett számú titkosszolgát feltételez, na de erre is van megoldás. Először is ott vannak a közmunkások. Ha katonának kell menniük, miért ne lehetnének titkos katonák. Még egyenruhát se kell adni nekik nagy pénzért. Másodszor ott az a csomó fiatal frissen végzett diplomás, akik külföldre akarnak menni. Na nehogy már csak úgy! Először szolgálják le a tanulmányi idejüket. Aztán ágyesz-bugyesz, úgysem szavazhatnak. És akkor még ott vannak a középiskolások kötelező közösségi munkái. Mi ez ha nem közösségi munka? És ekkor végre nyugodtak lehetünk, azaz mégsem, mert van még egy nagyon fontos feladata a népnek. Üzennie kell Brüsszelnek! Mi ilyen országot akarunk. És ne szóljanak bele, nekünk ez a jó. Ja, hogy a migránsok nem akarnak idejönni Magyarországra? A fene a gusztusukat, pedig itt olyan jó.

Kedves Barátaim! Nem a migránskérdésből akartam viccet csinálni, mert az igenis komoly probléma. Hogyan lehet azokon segíteni, akik földönfutóként elvesztették mindenüket, de hogyan kell kiszűrni azokat, akik kihasználva az embertelenséget a gonosz birodalmát akarják terjeszteni a világban? Teszik ezt gátlástalanul, hitetlenül és embertelenül. Ők a szerencsétlenek vámszedői. Tudom, hogy a migránsok többsége nem Allah katonái, nem gonosztevők, igaz, mások. Kényszerű vándorok, akiket vándorlásra kényszerítenek gonosztevők. Többségüknek esze ágában sem volt felkerekedni (talán jobb szó menekülni), boldogan élt egy másik helyen, egy másik kultúrában. Ott voltak otthon, azt értették. Most mint riadt vadak, menekülnek, félnek. És féltik azon családtagjaikat, akik otthon maradtak. Nem ide valók, de oda sem kellenek. Számkivetettek. 

Seif barátom, akire az életemet, sőt a családom életét is rá merem bízni, 40 éve él Magyarországon. Mérnök, itt végzett az egyetemen, magyar felesége van. A szíriai Aleppóban született, és most 67 évesen naponta sír. Nem tudja elfogadni, hogy nincs már meg az a város, ahol született, ahol felnőtt. Félti idős szüleit, akikről semmit sem tud. Nem akartak eljönni szeretett városukból. Most látja a szétlőtt utcákat, a romba dőlt házakat. A szívét tépték ki. Abdullah, a vagány pakisztáni sofőrünk meséli, hogy azért jött el, mert elege lett, hogy a szupermarketbe csak AK-val mert elmenni, de a kis közértbe elég volt a pisztoly is. Ő békét akar magának és a leendő gyerekeinek is. Ő sem jött volna el, ha mindezt meg tudta volna teremteni odahaza. Mindketten dolgoznak látástól vakulásig. Mindketten tudják, hogy soha nem térhetnek vissza szülőföldjükre anélkül, hogy az életüket kockáztatnák. Ők is azt mondják, hogy nem az a jó, ha ezek az emberek idejönnek vagy Németországba. Ha segíteni akarunk, akkor abban segítsünk, hogy újra béke legyen szülőföldjükön. Ez persze sokkal nehezebb, mint migránsozni, szemet hunyni, nem a mi problémánk. De igenis a mi problémánk.

Október 2-a nem arról szól, hogy megvédjük erős nemzetállamunkat. Október 2-a sokkal inkább arról szól, hogy felhatalmazást adunk e egy totalitárius hatalom kiteljesedésének, az uram-bátyám elit végleges berendezkedésének. Nincs kvóta, kamu a szavazás, itt csak a Fidesz akar évtizedekre berendezkedni, félelmet gerjesztve, álságos hazugságkampánnyal, a mi adófizető forintjainkból. Nézek egy másik csatornát, egy szabolcsi polgármester nyilatkozik, hogy a településén 77 család feje fölül vitte el a vihar a háztetőt. A helyreálltáshoz közel egymilliárd forint kellene. Ez egyötöde a Tudta?-kampánynak. Döntse el, mire van nagyobb szüksége ennek a csodálatos kis országnak: kampányra vagy háztetőre a családok feje fölé?