"Kerületünknek minden adottsága megvan, hogy a múlt század után újra SIKERTÖRTÉNETET írjunk."

Tények helyett fideszlózungok

2017-11-22
Ellenségkreálás, a tények elhallgatása és/vagy elferdítése – ebben „erős” a kormánypárt országosan és Kőbányán is. Aki pedig más véleményen van, azt eltakarítják az útból. Mondanak rá kígyót-békát, de főleg az odafigyelő ember számára azonnal kiszúrható és idegesítő blődséget és ezzel úgy gondolják, hogy letudták a problémát. Mondhatnánk, a lenézés mesteriskoláját mutatják be.


A Fidesz-kampány már 2010 óta folyamatosan és a „mélyintellektust kerülve” zajlik, függetlenül attól, hogy van-e valamilyen választás vagy nincs. A lényege – amelynek elemei időszakonként változtak – viszont összefoglalható: a félelem- és gyűlöletkeltés, illetve (az ellenség nélküli) háborús pszichózis fenntartása. Mindez alapvetően a fideszes „szimpatizáns tábor” egyben tartását szolgálja.

Ám összességében ők vannak kisebbségben, a többség más véleményen van. Viszont bárkit, aki csak egy kicsit is mást mond, mint az uralkodó és a valóságtól messze álló propaganda, az azonnal olyan ellenséggé válik, akit (képletesen) el kell tiporni, el kell lehetetleníteni és hitelteleníteni a személyét. Ehhez pedig az arzenál teljes készlete – a pénztől kezdve a csatornákon át a részben feltehetően fizetett, netet ellepő, a hazugságokat és az álhíreket terjesztő, kommentelő trollseregig – rendelkezésre áll országosan és helyben bevethetően egyaránt.

Kőbányán például 80 millió forint volt „tájékoztatási célra”, de most újabb 40 millió forint pluszt szavaztak meg a jövő év végéig, amiből kb. 2 millió mehet nagyjából facebookra, plusz a helyi és a regionális médiumok, ahol a fideszes vezetésen és egyoldalú propagandáján kívül valahogy nem nagyon jelenik meg más. Közpénzből.

Ezért érdemes összefoglalni azokat a Fidesz-lózungokat és velük szembeni valóságot, amelyekkel a kőbányaiak minduntalan találkozhatnak majd 2018-as parlamenti és a 2019-es helyhatósági választások kampányai során.

1. Soros-terv/Soros-ügynökök: Mindenki, aki az ország jelenét és jövőjét az Európai Unióban látja, és nem ellenségként tekint a közösségre, az Európai Bizottságra, az a Fidesz és a kormány szemében Soros György ügynöke, a magyar származású üzletember nemlétező tervének végrehajtója. A kormány hazugságait pontról pontra cáfolta az a Soros György, aki anno éppen a Fideszt is támogatta anyagilag: http://24.hu/belfold/2017/11/20/megszolalt-soros-gyorgy-pontrol-pontra-cafolta-a-soros-tervet/

2. Migránsbarátok, migránsbetelepítők, kerítésbontók: Őcsény után szinte „biztosra menve” a megvetés felkorbácsolására sütik rá a bélyeget bárkire, akinél ettől eredményt várnak el. Vagy csak egyszerűen nincs más érvük és úgy gondolják, ezt is benyelik a polgárok. Legyen az Botka László polgármesterként vagy egy baranyai kistelepülés független polgármestere, aki szót emelt a szerinte felesleges költésért -  telefonálgatásért és plakátolásért.

3. Rezsicsökkentés: A rezsicsökkentés demagóg politikai kommunikációs találmány, mely elhiteti a választókkal, hogy ez a megoldás az ő érdekeiket szolgálja. Az utóbbi idők napvilágra került elemzései kapcsán viszont egyre jobban körvonalazódik, hogy valójában ez is olyan fideszes „csökkenés” volt, ami inkább növekedés. És valahogy, valahol keletkezett egy nagy haszon is, amit a fogyasztók fizettek meg, de nem a Költségvetésben végezte.

 4. Gyurcsányozás: Aki nem a Fidesz szekerét tolja, az mind gyurcsányista és Gyurcsány Ferenc kottájából játszik. Ezek szerint a Jobbiktól a szélső balig mindenki gyurcsányista, vagyis az ország 64%-a a felmérések szerint.

 5. Háború van, támadják Magyarországot: Ezt halljuk már hetedik éve. A 2. világháború, amelyik tényleg a legdurvább dolog volt az emberiség történetében, 6 évig tartott. Talán ideje lenne „kijönni az óvóhelyről”.
A kormány másik fő, korábban országos kampányban is támadott ellensége, az Európai Bizottság meg pláne nem folytat háborút Magyarország, a magyar kormány ellen, már csak azért sem, mert a magyar kormány és a kormányfő az uniós döntéshozatali mechanizmus része. Azaz minden EU-szabályt – a demokráciának megfelelően – többségi akarattal vezetnek be: https://europa.eu/european-union/law_hu

5 + 1. Korábban soha nem látott ráköltések és fejlődés az országban: semmi mást már most sem lehet hallani, konkrét kérdésekre, hogy „megoldjuk”, vagy „nincs is ilyen,…” mert/de ennyit-annyit költött a kormány erején felül erre-arra.
Kőbánya – sajnos – ebben a  „hihetetlen fejlődés” önpropagálásban sok éve élen jár. Mint ismert, ez 2010 óta tart, ám a valóság az, hogy Kőbányán voltaképpen leginkább az valósul meg, amire a kormány(fő) engedélyt ad és amire pénzt ad. Saját hatáskörben többnyire maximum virágágyás-létesítésről és járdaaszfaltozásról, ilyen-olyan épületfelújításokról – azaz az önkormányzat alapfeladat körébe tartozó dolgokról – állítják, hogy mekkora sikertörténet.
Ad-hoc módú, előkészítetlen intézkedések zajlanak, aminek hosszú távú következményeivel (kerületi drogprobléma erősödése, a lakosság nagyobb arányú helyben nem maradási szándéka stb.) nem számolnak. Ahogy Kőbányán, úgy országosan is azt fogjuk hallani, hogy mennyi minden nagyszerű dologért kell hálásnak lenni nekik – miközben az oktatás, az egészségügy, a szociális terület romokban–, és ez a tejjel-mézzel folyó kánaán fog folytatódni a további uralkodásuk esetén.


TÉNY+

A migránskérdésről gyűjt aláírásokat a Fidesz és a KDNP, a lakásokba is becsöngetnek
2017.11.16
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/a_migranskerdesrol_gyujt_alairasokat_a_fidesz_es_a_kdnp_a_lakasokba_is_becsongetnek/2539449/?utm_source=hirkereso&utm_medium=feed&utm_campaign=hirkereso

Akarja-e ön, hogy Botka László segítségével közvetlen környezetébe migránsokat telepítsenek? – ezt kérdezi a szegediektől a helyi Fidesz és KDNP.

Migránstelepítés - vád a fidesz szóvivőjétől
2017.11.19

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/nem-kernek-szijjarto-hivasabol

 

Gyűlöletkampány és szabadságharc bizonyíték alapjai - NAVRASICS SZERINT
http://index.hu/belfold/2017/11/12/navracsics_szerint_a_kormany_egy_ujsagcikkre_huzott_fel_egy_kampanyt/

Hírek