"Kerületünknek minden adottsága megvan, hogy a múlt század után újra SIKERTÖRTÉNETET írjunk."

Tartós rendezés lesz vagy tartósított békétlenség?

2016-05-25
Majd’ féléves sziszifuszi munka, üzenetváltások, akciók, mellébeszélések után itt a lehetőség, hogy a kőbányai kutya-ügy tartós rendezése érdekében tegyen is a helyi képviselő-testület.


„Jelentős nap lehet a kutyagazdák számára a csütörtöki, amennyiben a kőbányai képviselő-testület többsége is úgy akarja. Felkerült ugyanis az ülés napirendjére a kezdeményezésem, amelyben a sokat vitatott kutyakitiltó rendeletszakasz hatályon kívül helyezését és egy átfogó, konkrét, a felelős állattartásra vonatkozó szabályozás megalkotására tettem javaslatot. (Emellett a helyi lejárató propaganda kapcsán egy interpellációt is beadtam.)

Mondhatni már ez is kisebbfajta siker, hiszen ellenzéki kezdeményezés nagyon ritkán szokott átjutni a kőbányai rendszerbe épített szűrőkön. Talán érdemes is áttekinteni, hogyan is jutott el az ügy idáig.

Ugye tavaly decemberben fogadta el a testület a közösségi együttélési rendeletet, amelynek egyik pontja rögzíti, hogy kutyák (és logikusan: a gazdáik is) ez év június 1-től ki vannak tiltva a kerületi közparkokból. Magát a rendelet egészét támogathatónak tartottam akkor, de jeleztem is, hogy ezzel a kitiltó résszel nem értettem egyet.

A közfelháborodás után mindenki elbeszélt egymás mellett: a polgármester szerint éppen hogy a kutyások érdekében született a szabályozás, a gazdik szerint éppen hogy ellenük…

Már márciusban felvetettem, hogy a polgármester minden további elmérgesedő vitát megelőzhetne azzal, ha nagyvonalúan visszavonná az érintett pontokat – nem tette. Interpelláltam is ez ügyben, hasztalanul. Sőt, még engem oktatott ki… Közben az is kiderült, hogy nemlétező dokumentumok és felhatalmazások alapján kezdte el az önkormányzat a „kutyafuttató-fejlesztést”. Mi több, a városvezetés a civil szervezésű kutyás demonstrációt sem vette komolyan.

Ám nem hagytam annyiban a dolgot, sem képviselőként, sem két eb felelős gazdijaként. A megfelelő szolgálati utat betartva konkrét kezdeményezést tettem a kutya-ügy tartós rendezése érdekében; ez az, amit az írásom elején jeleztem. Tehát: a közösségi együttélési rendelet kitiltó része legyen hatályon kívül helyezve, az ne lépjen életbe június elsejével, illetve a kerület vezetése szeptember 30-ig dolgozzon ki – az érintett helyi kutyás civil társaságok bevonásával – a felelős állattartást és közterületi állatjelenlétet, valamint a betartásához elengedhetetlen önkormányzati feltételeket részletesen leíró és szabályozó rendelkezést.

A fideszes többség bölcsességére van bízva, hogy a békességet tekintik-e előbbre valónak vagy a békétlenséget állandósítják… Ha előbbit, akkor nagy nap lesz a csütörtöki a kutyásoknak!”



Hírek