Megjelent a Kőbányai Magazin októberi számában.
Mennie kellett, száműzte a kerületi Fidesz-többség Pataki István vasmunkás, ellenálló szobrát Kőbánya főteréről, a Szent László térről. A lépés Somlyódy Csaba MSZP-s képviselő szerint beleillik a jobboldal budapesti „takarításába”: a hatalomnak nem tetsző alkotásokat elvitetik, az utcákat átnevezik, és például turulszobrokat állítanak.
Pataki bűne annyi lehetett, hogy Pesti Barnabással az illegális kommunista mozgalomban vett részt, de valójában nem politizált, hanem antifasisztaként a nyilas rémuralom ellen harcolt. A hatóságok elfogták, halálra ítélték, majd 1944 karácsonyán – egy napon Bajcsy-Zsilinszky Endrével – Sopronkőhidán kivégezték.
A régen szintén a nevét – ipszilonnal írva – viselő művelődési házat korábban átnevezték, ahogy a teret is, ahol a szobra állt, Szent László térre változtatták. Kevesen múlott, hogy szobrát egyáltalán szülőházánál, a Bihari úton újra felállíthatták, hiszen a Jobbik eredetileg a szoborparkba száműzte volna. (A fővárosi „kommunistátlanítás” jegyében a Pesti Barnabás utcát már tavaly átnevezték Piarista utcára.
Pataki mellszobrának helyét Lechner Ödön építész szobra foglalja el – ő tervezte a téren álló templomot is.
Alig alakult meg az új kőbányai képviselő-testület – amelyben a választási eredmények okán szinte egyenlőség van: 8 képviselőt (közte a polgármestert) a Fidesz, 9-et az MSZP, a DK, a Momentum, a PM és az LMP együtt ad –, mégis az internet bugyraiban szinte ostorozzák a többséget a hozzászólók, hogy „hatalomittasan” osztogatják a tisztségeket meg az egekbe emelik a fizetéseket. A négy alpolgármester egyikévé megválasztott Somlyódy Csaba segített rendbe tenni és értelmezni az új helyzetet. Ahogy fogalmazott, mindent a demokrácia megkövetelte megegyezési kötelesség határoz meg.
A háborúskodás, az ellenségkeresés, a hatalom bármi áron való görcsös megtartása – sajnos ez a Fidesz-pártközpont „természetrajza", és ennek megfelelően utasítja cselekvésre a pártkatonákat. Kőbányán is „elmentek a falig", egy meglehetősen sajátos jogi érveléssel próbálnak még utólag egyetlen választókerületet megnyerni, plusz egy képviselőtestületi helyet megszerezni. Ahelyett, hogy befejeznék a harcolást, és nyugalmas közéletet teremtenének.
Főpolgármester, kerületi polgármester, kerületi önkormányzati képviselő, és ezzel együtt nemzetiségi önkormányzati választás lesz 2019. október 13-án. 2024-ig most választjuk meg az önkormányzatok tagjait és a polgármestereket. Összegyűjtöttük, hogyan és kikre szavazhatunk kőbányai lakosként.