"Kerületünknek minden adottsága megvan, hogy a múlt század után újra SIKERTÖRTÉNETET írjunk."

Sok kőbányait fenyegethet fagyhalál a lakásában politikai okból

2017-01-18
Könnyen elkerülhető lett volna az a helyzet, ami miatt most a kőbányai városvezetés „fájó szívvel remeg”. Közel 500 rászoruló életkörülményein minimálisan lehetett volna javítani egy esztendő alatt, ha az erre irányuló érdemi kezdeményezésemet elfogadják.

Ehhez már jó nagy pofa kell… Mármint ahhoz a képmutatáshoz, amit a kőbányai városvezetés elkövetett egy olyan ügyben, amiben igenis lett volna lehetőségük tenni.

Nemrég jelent meg a kőbányai önkormányzat weboldalán az a szociálisan érzékenynek tetsző figyelemfelhívás, amelyben az egyik alpolgármester azt kéri, hogy figyeljünk oda azon embertársainkra, akik nem képesek kifizetni a fűtés költségeit és emiatt agyonfagy(hat)nak lakásaikban. Non plus ultraként ezt a közlést aztán a polgármester is kipakolta saját Facebook-oldalára.

Mi ezzel a baj? Nagyon is sok.

Nem „ránézni”, hanem eddig el sem jutni engedni kellett volna. Éppen az ilyen esetek elkerülésére is javasoltam többször lakáskarbantartási támogatás bevezetését szociálisan rászoruló kőbányaiak számára, hiszen ha minimális ráfordítást adott volna nekik a városháza, akkor a romos lakásokból elfogadható állapotút lehetett volna kihozni, például minimális hőszigeteléssel meg lehetett volna tartani bennük a meleget. De a legelső javaslatomat még csak tárgyalásra sem méltatta a polgármester – ezzel együtt az sem érdekelte, hogy közel 500 rászoruló esetleg javítani tudjon minimálisan az életkörülményein – mondván az önkormányzatnak nem feladata magántulajdonú lakások rendbehozatala, inkább az önkormányzati vagyonra kell költeni. Hiába nyújtottam be konkrét rendelettervezetet is e témában, ugyanilyen indoklással újra elkaszálták. Hivatalosan persze nem, de mindannyian pontosan tudjuk, hogy azért, mert én javasoltam.

A hivatásos aggódás persze nem kerül semmibe. Kétségtelen, jól mutat a külvilág felé…

De ez sem tántorított el, tettem még egy kísérletet múlt év decemberében. Az utolsó testületi ülésen újra javasoltam a tárgyalást és a teljesen kész megoldás normaszöveg mélységű benyújtását is vállaltam volna, de a választók képviselete helyett a fideszes képviselőtársak az elvtelen frakciófegyelmet követték. Vagy a polgármester lakosok támogatásával kapcsolatos averzióját…

Most meg „aggódnak” és jelzik a külvilág felé, hogy mennyire „emberségesek” meg „érzékenyek”. Holott lehetett volna cselekedni, és akkor most nem kellene sajnálkozni.

Ebből is látszik, csak addig érdekli őket a lakásba fagyók sorsa, amíg propagandaértéket tulajdonítanak neki. Feltételezem, tavasszal egy esetleges beázás idején már nem lesznek ennyire fontosak ezek az emberek.

Ez van, ha az érdemi együttműködés, hosszú távú gondolkodás helyett csak a párt- és a személyes érdek számít a kerületi emberek érdeke helyett. És szó nincs itt kőbányai fejlődésről, csak helyben járásról…
Hírek