"Kerületünknek minden adottsága megvan, hogy a múlt század után újra SIKERTÖRTÉNETET írjunk."

Segget csináltak a szájukból - ahogy a népnyelv mondja

2018-01-28
Alkalmasint az önökéből és az enyémből is. Lehet, hogy erős a cím, de sajnos nem lehet másképpen kifejezni azt, hogy bebizonyosodott: minden beleölt milliárdok és gyűlöletkeltés ellenére a kormány - erről hallgatva - mégis csak befogadott idegeneket. És itt nem a „fizetővendég” kötvényesekről van szó, hanem egy kisebb falunyi emberről. 1300 csak tavaly. És ha minden igaz, nemsokára Kőbánya az Európai Únió befenyítése után (2016 január) a „betelepítőket” és a soha, sehol nem látott Soros-tervet fogja határozatban elítélni (az írás végén mellékelem a típusszövegét). Mégis csak megmondják a kőbányai vezetésnek is, hogy merre az előre és közel sem annyira a maga ura?


Megtette hatását, hogy a kormány tudatos félreinformálásokkal, magyarázatokkal összekuszálta a „oltalmazott”, „migráns”, „bevándorló”, „menekült”, „migráció”, „bevándorlás” szavak – és ezek „gazdasági”, „legális” és „illegális” jelzőkkel kiegészített változatainak – jelentését önmaga és a közvélemény számára. Ugyanis egymásnak ellentmondóan, az említett szavakat és jelentéseiket összemixelve próbálják a kormány arcai beadni a honpolgárok számára, hogy vajon kiket és miért is fogadott be nagylelkűen, miközben évek óta azt propagálják – több milliárdos kampánnyal megtámogatva –, hogy ebbe a keresztény országba egyetlen, más kontinensről érkező, más vallású ember nem teheti be a lábát. És annyira keményen szajkózták, hogy nagyon sokan el is hitték, hogy kemény legények az ország felkent urai.

Bebizonyosodott, hogy tavaly közel 1300-an kaptak „nemzetközi védelmet” az ENSZ és a genfi egyezmény előírásai alapján Magyarországon – sőt, az utóbbi három évben közel 2300-an –, de a kormány ezt az „érintettek biztonsága érdekében” jól eltitkolta. (Valóban, a Főnök által szított gyűlöletkeltés miatt veszélyben lettek volna, hiszen lehet, hogy felbőszült szabadcsapatok egyenként akartak volna leszámolni velük.) Miközben ugye a Kedves Vezető magát hős szabadságharcosként feltüntetve harcol azon uniós rendelkezés ellen, hogy Magyarország – az uniós közteherviselés jegyében – fogadjon be 1294 menekültet!

A magyar nyelvben erre a helyzetre találóan van egy kicsit „erős” mondás: segget csináltak a szájukból… Vagy, hogy „keresztényibb” legyek: bort ittak, de vizet prédikáltak.

Még a nagy önleleplezés előtt kezdte el szervezni a Fidesz-báb Megyei Jogú Városok Szövetsége a Soros-terv elleni polgármesteri összefogás nagygyűlését, ám az összejövetel az államtitkári elszólás után bohózatba ment át. Az egybegyűltek által elfogadott felhívás szerint a helyi képviselő-testületek határozatban álljanak ki az illegális bevándorlók betelepítése, az őket segítő civil szervezetek ellen, ám ez több sebből vérzik.

Egyfelől azért, mert az illegális bevándorlók betelepítése olyan, mint a fából vaskarika. Aki illegálisan érkezik az országba, az eleve nem kap esélyt semmilyen hivatalos eljárásban. Azok a bevándorolni vagy menekülni szándékozók, akik vállalták a hivatalos eljárást és jogilag megfeleltek (legálissá váltak), azokat pedig ugye a kormány egyik szerve befogadta. Tehát az agybajnok polgármesterek ki ellen is akarnak határozatban kiállni?

Az eddig máshol (például Egerben, Ferencvárosban) meghozott határozatok szó szerint megegyeznek (mellékelem is a Tény+-ban lejebb). Az 1300 fényében elég mókás és önlejárató, hogy a betelepítők ellen jogi fellépést kérnek a Kormánytól. Ezek szerint maga ellen. De ne keressünk logikát benne!

Egyelőre úgy tűnik, Kőbánya polgármestere „ellenáll” ennek a nyomásnak – az MJVSZ (inkább Fidesz) kívánalmai szerinti határozattervezetnek ugyanis még semmi nyoma nincs –, és tartja magát ahhoz a „sziklaszilárd” kijelentéséhez, hogy a kerület nem a politikai csatározások színtere.  (Nem tudom, hogy nem lesz-e baja abból, hogy a „Somlyódy megdícsérte”?)

Ugyanakkor az 1300 ember befogadása után immár nehéz komolyan venni bármit is, amit fideszes kormánytag, politikus vagy önkormányzati vezető, képviselő e témában a múltban mondott, vagy a jövőben ezzel kapcsolatban mondani fog, dönteni akar. Mint (szegény) György István, pillanatnyilag fideszes országgyűlési képviselőjelölt és kormányhivatali vezető kobanya.hu-n fellelhető 2016-os monológját (teljes egészében a Tény+-ban):

 „Dr. György István: a kormány megvédi hazánkat

Magyarország polgárai csak a kormányra és a kormánypártokra számíthatnak a kötelező betelepítési kvóta elleni küzdelemben – jelentette ki sajtótájékoztatóján dr. György István.”…

Tény+

A „típus” nevetséges határozat

„HATÁROZATI JAVASLAT

1. (Település) Önkormányzatának Képviselő-testülete elutasítja a Soros-tervet, és azt, hogy (Település) területén bevándorlásszervező irodát működtessenek.

Felelős: polgármester

Határidő: 2018. aznap

2. (Település) Önkormányzatának Képviselő-testülete a településekre komoly fenyegetést jelentő tömeges betelepítés miatt felkéri Magyarország Kormányát, hogy ha kell, jogszabályokkal lépjen fel a Soros-terv és a bevándorlásszervező Soros-szervezetek ellen.

Felelős: polgármester

Határidő: 2018. hóvége”

Dr. György István: a kormány megvédi hazánkat

http://kobanya.hu/index.php?module=news&action=show&nid=185842

 

Nyilatkozatban tiltakozott Kőbánya Önkormányzata az Európai Uniónál a „betelepítések” miatt 2016 januárjában

Az akkori írásom

http://somlyodycsaba.hu/cms/page/osszeno-ami-osszetartozik

Idézet az állásfoglalásból:
"A képviselő-testület elutasítja Magyarország, és különösen Kőbánya területére akaratunkkal ellentétesen a világ bármely részéről történő betelepítéseket, valamint a visszatoloncolás révén hazánk területére a migránsok befogadását. A kötelező betelepítési kvóta csakúgy, mint a visszatoloncolás jogtalan, értelmetlen. Növeli a bűnözés kockázatát és a terrorveszélyt. A képviselő-testület nem támogatja idegenrendészeti objektum (befogadóállomás, hotspot stb.) létesítését az önkormányzat közigazgatási területén, s egyben elutasítja, hogy harmadik országbeli állampolgárt kötelezően alkalmazni kelljen a közfoglalkoztatási programokban.”




Hírek