"Kerületünknek minden adottsága megvan, hogy a múlt század után újra SIKERTÖRTÉNETET írjunk."

Összenő, ami összetartozik

2016-02-19
Talán nem árt visszatérni egy pár héttel ezelőtti témára, amiből világosan kiderül, hogy a jobboldali térfélen játszó pártok, ha az érzelmeket kell felkorbácsolni, szívesen szövetkeznek egymással.

„A minap a parlamenti évadnyitó felszólalásában a kormányfő újfent előhozta az uniós betelepítési kvóták ügyét. Azt találta volt mondani, hogy Európai Bizottság nemcsak beengedni, hanem beszállítani akarja a menekülteket, majd szétosztani az EU tagállamaiban, de ezzel a politikával a magyar kormány szemben áll. És ennek érdekében 1,8 millió ember aláírását gyűjtötték össze a kvóta ellen. Azt is belengette, hogy politikailag fel fog lépni a kvóta ellen, a határnál pedig a fegyveres testületek segítségével kell fellépni, ezért újabb intézkedéseket rendelt el.

Nekem erről újra csak eszembe jutott a kőbányai képviselő-testület januári ülésének egy igencsak emlékezetes, ám kissé feledésbe merült pillanata.

A testület fideszes és jobbikos támogatással elfogadta a kormányzati kvótaellenes akaratot támogató kőbányai állásfoglalást. Bátorkodtam ehhez a következő kiegészítést tenni, amelyet Radványi Gábor fideszes alpolgármester sem fogadott be és a testület sem fogadta el:

"Kőbánya önkormányzatának képviselő-testülete hasonlóan komoly problémának tartja a Magyarországról történő kivándorlást, amelynek keretében már eddig is több ezer kerületi, javarészt jól képzett, jelentős adóerővel rendelkező fiatal hagyta el Kőbányát. A gazdasági szükségszerűségből hazájukat elhagyó magyar emberek, fiatalok és szakképzettek százezreinek elvándorlása nem csak az egyébként is katasztrofális demográfiai helyeztünk további romlásához, de gazdasági katasztrófához is vezethet. Felkérjük a kormányt, hogy a migránskérdés kezelése mellett legalább akkora figyelmet fordítson a magyar emberek elvándorlásának megakadályozására. A már külföldön dolgozók számára pedig olyan gazdasági környezet és valódi munkalehetőségek megteremtését biztosítsa a kormány, ami vonzóvá teheti ezen magyarok számára a hazatérést."

Ugyanakkor az alpolgármester és így a testület is szemrebbenés nélkül elfogadta jobbikos képviselőtársam, hm, hogy is mondjam, kellően szélsőséges és unióellenes megjegyzését:

"A képviselő-testület elutasítja Magyarország, és különösen Kőbánya területére akaratunkkal ellentétesen a világ bármely részéről történő betelepítéseket, valamint a visszatoloncolás révén hazánk területére a migránsok befogadását. A kötelező betelepítési kvóta csakúgy, mint a visszatoloncolás jogtalan, értelmetlen. Növeli a bűnözés kockázatát és a terrorveszélyt. A képviselő-testület nem támogatja idegenrendészeti objektum (befogadóállomás, hotspot stb.) létesítését az önkormányzat közigazgatási területén, s egyben elutasítja, hogy harmadik országbeli állampolgárt kötelezően alkalmazni kelljen a közfoglalkoztatási programokban.”

Na, most arra különösen kíváncsi lennék, hogy ha mégis lennének kvóta alapján az országon belül elhelyezett menekültek, közülük mennyi is kerülne Kőbányára. Egy, kettő, három, öt, nyolc, tíz fő? Ez tényleg olyan nagy teher lenne az uniós közteherviselés jegyében?

Szóval összenő, ami összetartozik…”

TÉNY+
A 2011-es népszámlálás hivatalos kiadványának részlete, amely adatok azt mutatják, hogy akkoriban hány nem magyar állampolgár élt Kőbányán. Több mint 2.500.
Innen elérhető: www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepsz2011/nepsz_03_01_2011.pdf



Hírek