"Kerületünknek minden adottsága megvan, hogy a múlt század után újra SIKERTÖRTÉNETET írjunk."

Könnyebben rúghattak volna újabbat a kőbányai kutyásokba

2017-05-11
Volt, nincs: mármint az a törvénymódosítási javaslat, amellyel „könnyített adónemmel” fenyegették volna tovább mások mellett a kőbányai ebek gazdáit is. Ám ettől még senki sincs biztonságban.

Majdnem úgy lett, hogy egy még nagyobb bőrt akartak könnyebben lehúzhatóvá tenni a kőbányai kutyásokról is. Ám most, nem a helyi fideszes önkormányzat akarta újból, másmilyen formában megregulázni a gazdákat az ebek tavalyi közparkokból való kitiltása után, hanem csupán pártbéli kebelbarátaik, a központi Fidesz-kormány éceszgéberei.

Történt, hogy a magyarországi legnagyobb fővadász, az Országos Vadászati Védegyletet elnöklő Semjén Zsolt – aki nem mellesleg atomenergetikai ügyeket is intéz – pár napja beterjesztett egy törvénymódosítást, amelyben „könnyítette” a megengedett, de a legtöbb önkormányzat által ki nem szabott „ebrendészeti hozzájárulás” alkalmazási lehetőségét, amelynek összege 6 és 20 ezer forint között mozoghat.

A kerületben még nincs ebadó néven kivetett sarc (az ebrendészeti hozzájárulást adóként behajthatóvá teszi a törvény!), viszont az önkormányzat korábban már megtárgyalta ennek az ebrendészeti hozzájárulás bevezetésének lehetőségét. Akkor évi 9 millió Ft bevétellel számoltak ebből az „adónemből” (ami – mégegyszer! -  NEM adó).

A tervezetben szereplő egyéb abnormális javaslatok miatti felháborodás láttán a földművelésügyi tárca visszavonta a javaslatot. Ettől függetlenül az ebrendészeti hozzájárulás még mindig benne van. (Abba a totális illetékességi káoszba hadd ne menjek mélyebben bele, hogy vajon a beterjesztő kormányfőhelyettes fővadász helyett miért az FM lépteti vissza…)

A hivatalos kormányzati indoklás szerint a nagy közfelháborodás hatására az állattartók tüntetést szerveztek, és „az ellenzéki pártok hisztériakampányuk céljaira használják”.

Na már most ez az indoklás valahonnan ismerős. Ja, persze: magam is megkapom mindig a kőbányai városvezetéstől, ha kényes témát feszegetek, s nincs érdemi válaszuk rá, hogy „hisztériát keltek” meg „politikai hasznot” akarok szerezni és „politikai pecsenyét sütök”.

De jobb, ha tudja mindenki, ahogy két kutya felelős gazdájaként én mozgattam a szálakat a kőbányai tavalyi kutyás tüntetés hátterében, úgy gondolatátvitellel most néhány nap alatt hiszterizáltam a magyarországi – na jó, a kőbányai -kutyatartók jelentős részét, és ugyancsak gondolatátvitellel rábírtam őket, hogy jöjjenek már össze az „új adó” miatt egy jó kis kormány- és Fidesz-ellenes tüntetésre. Ha már úgysincs, jobb dolguk.

Ám hiába a visszavonuló, mégsincs biztonságban egyetlen kutyás Kőbányán sem ez ügyben. Ha egy fizetnivalót be akarnak vezetni (ha már van), akkor azt valami csellel vagy vakablak indokkal előbb-utóbb biztosan bevezetik. Merthogy ugye a hazai kis és nagycégekről már nem lehet újabb bőrt (pénzt) lehúzni, mert már nincs miből fizessenek, és a sok sarc miatt amúgy is a lét-nemlét határán küzdenek, maradnak a „zemberek”. És, ha már az önkormányzat lehetőséget kapott rá, valószínűleg élni fog is vele, mert bevételi forrásai – éppen a központi elvonások miatt – meglehetősen szűkösek.

 

Kőbányán 2015-ben nyárra összeírták (az ominózus törvény 3 évente kötelező összeírást ír elő!) a kutyákat. 1625 regisztrált lett, miközben az önkormányzat 12-13 ezerre saccolta a kutyák számát. Ezután decemberben megszületett a kutyakitiltó rendelkezéssel tarkított helyi rendelet.

A következő összeírás 2018 nyara, most „könnyíteni” akarták az „ebrendészeti hozzájárulást”.

Így most egy ideig még a kutyatulajdonosok aggódhatnak. Felkészülnek a kőbányai macska- és a hüllőtartók is…



TÉNY+


"EBRENDELET KŐBÁNYÁN"


Kőbányán a magasabb szintű jogszabályok által szabályozottan végzik az állathatósági feladatokat. Az ominózus  közösségi együttélés rendeletben szabályozottak törvényesek, a magasabb szintű jogszabálynál bizonyos részekben erősebb kondíciójú szabályokat tartalmaznak. Ha lesz/lenne ebrendészeti hozzájárulás, akkor azt szintén ebben a rendeletben lehetne kivetni.
JELENLEG NINCS EBRENDÉSZETI HOZZÁJÁRULÁS!
3 évente kötelező viszont az ebösszeírás (törvény szerint). Ez 2015-ben volt Kőbányán, láthatóan gyenge eredménnyel. 2018-ban lesz a következő.
2015.06.30 - volt az első ebösszeírás határideje. 1625 regisztrált lett az eredménye - miközben 12 ezerre saccolta az önkormányzat. Ezután decemberben kitiltották a kutyákat a parkokból.
2018.06.30-ig lesz a következő összeírás. 2012-ben már tárgyaltak a hozzájárulás bevezetésének lehetőségéről. Akkor 9 millióra saccolták az éves bevételt belőle.
Jöhet az ebrendészeti hozzájárulás?

IDŐRENDBEN

2008

54/2008. (XI. 21.) Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzati rendelet az állattartásról
(többször módosítva, már hatályon kívül helyzve)

2011

2011. évi CLVIII. törvény az állatartásról
lehetővé tette, hogy a tartás helye szerint illetékes önkormányzatok ebrendészeti hozzájárulást szedjenek be. Az Ávtv. meghatározza az ebrendészeti hozzájárulás maximális mértékét, a mentességeket, amelyek
fennállása esetén ebrendészeti hozzájárulás nem szedhető be, valamint a beszedett hozzájárulás felhasználásának a célját. A 6e és a 20e Ft azóta él!

2012

01.01 - hatályos a 2011.évi CLVIII. törvény - lehet ebrendészeti hozzájárulást bevezetni
06.21 - (06.07 a dátuma) - Tájékoztató ebrendészeti hozzájárulás bevezetésének lehetőségéről - Kőbánya - bevezetés előtt ebösszeírás indokolt - kb. 9 millió forint folyna be
08.0141/2010. (II. 26.) Korm. rendeletnek (a továbbiakban: Korm. R.) a kedvtelésből tartott állatok tartására és az állatokkal való bánásmódra vonatkozó rendelkezései. 2012 augusztus 1. módosult - nem lehet helyi
rendeletben szabályozni az állattartást
10.01 - mezőgazdasági haszonállatok tartási szabályai módosultak, ezeket sem szabályozhatja helyi rendelet
10.04 - 54/2008. (XI. 21.) rendelet (Kőbánya) hatályon kívül helyezve
(állattartásról)

2015

7.15 - Jogi fórum - fővárosi kerületek állatrendeletei anyag -  Kőbányán nincs rendelet, magasabb szintű jogszabály alapján dolgoznak (2012-ben végrehajtották a rendeletek kivezetését)
06.30 - Ebösszeírás határideje volt Kőbányán - 1625 regisztrált lett az eredménye
12.18 - Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2015. (XII. 18.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól 8. pont


Hírek