
Kép: Önkormányzati nyílvános fórum a repülőgép-zaj ügyében 2019.05.29 - mobiltelefon felvétel
Tudták, hogy kilenc éve Kőbányának ellenzéki és nem kormánypárti, fideszes vezetője van? Tudták, hogy ez a polgármester teljesen elégedetlen saját kormányával, törvényhozóival, miközben mindent – a létét, a tisztségét, az ide áramló központi forrásokat stb. – nekik köszönhet? Tudták, hogy hiába van maga a városvezető ott a fővárosi közgyűlésben, hiába van a parlamentben két kőbányai illetőségű fideszes képviselő, hiába van a fővárosi kormányhivatalnak Kőbánya iránt deklaráltan elkötelezett vezetője, a X. kerület voltaképpen súlyát vesztett, „leírható” városrész lett?
Ezek a kérdések mind-mind Kőbánya polgármesterének – a repülőtéri zajterhelés kapcsán megtartott lakossági fórumon elhangzott – megnyilvánulásaiból következnek. Amely amúgy nem volt más, mint egy hatásvadász politikai ripacskodás.
Szavaiból az is kiderült, hogy a 2010 óta tartó országos és helyi szintű „narancsuralom” ellenére Kőbánya, azaz a saját politikai érdekérvényesítő-képessége 0, azaz nulla, hiszen ennyi idő alatt sem volt képes egy nyamvadt, a repülők okozta zajterhelést valamilyen módon fékező, az érintett kőbányai lakosok életminőségét valamelyest javító jogszabályt keresztülverni a rendszeren. (Miközben számtalanszor volt példa arra, hogy egy nap alatt véghezvitt parlamenti döntésekkel komplett iparágakat végeztek ki a fideszes „NER-társak”…)
Ehelyett átment afféle civil forradalmárba, aki erős civil egyesület megalakítására és ezzel együtt polgári engedetlenségre – törvénytelen megmozdulásokra – buzdít, és a regnáló hatalom ellen (az övéi ellen!) szítaná a közhangulatot! Ez nagyon szépen hangzik, nagyon sok szimpátiapontot lehet vele gyűjteni, de nem megoldás! A megoldás ő maga és a párt- és kormányzati kapcsolatrendszerének kihasználása lenne, de erre képtelen, mert – mint a civiles pótcselekvés is igazolja – súlytalan, gyenge eleme a NER-nek!
Kilenc év teljhatalom után csak ennyire képes! Abban, ami valóban a kőbányaiak érdeke lenne, képtelen eredményt elérni, miközben – közel 180 milliós propagandakeretből – saját „erősségét és nagyszerűségét” a virágágyás-átadásokkal, a virágosztogatásokkal, a kamu városközponti ásásokkal, a palacsintasütésekkel és a sütiversenyekkel hirdeti.
Na, ennyit ér a „szédületes kőbányai fejlődés”-lózung!
Ha kilenc év teljes egyeduralom után ennyire tellett neki és a fideszes önkormányzatnak ebben ügyben, akkor fel kell tenni a kérdést valamennyi kőbányai választópolgárnak: a mostani polgármester valóban alkalmas a feladatára? Nem lehet pardon az ősszel! Ezt a tehetetlenséget egyszer és mindenkorra meg kell szüntetni!
Alig alakult meg az új kőbányai képviselő-testület – amelyben a választási eredmények okán szinte egyenlőség van: 8 képviselőt (közte a polgármestert) a Fidesz, 9-et az MSZP, a DK, a Momentum, a PM és az LMP együtt ad –, mégis az internet bugyraiban szinte ostorozzák a többséget a hozzászólók, hogy „hatalomittasan” osztogatják a tisztségeket meg az egekbe emelik a fizetéseket. A négy alpolgármester egyikévé megválasztott Somlyódy Csaba segített rendbe tenni és értelmezni az új helyzetet. Ahogy fogalmazott, mindent a demokrácia megkövetelte megegyezési kötelesség határoz meg.
A háborúskodás, az ellenségkeresés, a hatalom bármi áron való görcsös megtartása – sajnos ez a Fidesz-pártközpont „természetrajza", és ennek megfelelően utasítja cselekvésre a pártkatonákat. Kőbányán is „elmentek a falig", egy meglehetősen sajátos jogi érveléssel próbálnak még utólag egyetlen választókerületet megnyerni, plusz egy képviselőtestületi helyet megszerezni. Ahelyett, hogy befejeznék a harcolást, és nyugalmas közéletet teremtenének.
Főpolgármester, kerületi polgármester, kerületi önkormányzati képviselő, és ezzel együtt nemzetiségi önkormányzati választás lesz 2019. október 13-án. 2024-ig most választjuk meg az önkormányzatok tagjait és a polgármestereket. Összegyűjtöttük, hogyan és kikre szavazhatunk kőbányai lakosként.