
Az elhallgatás (elhallgattatás), a pozíciónak megfelelő hozzáértés hiánya és a fidesznyik bűntetlenség állandó jelenléte sajnos rendetlenséget szül. És nem csak a köztereken, de fejekben is. Kőbányán 9 év teljhatalom után nem véletlenül nincs gazdája a kőbányaiakat érintő problémák nagy részének és gondok megoldásának. A teljhatalma előtt egy feljebbvalót kiszolgáló, kicsiben „utasítgató”, főnök lelkületű kerületvezetés ennyi idő után is csak a góréságban és a felettes hatalom kritikátlan kiszolgálásában jeleskedik.
Kőbánya „mindenhatóvá tett” polgármestere, bár erőskezű vezetőnek láttatja magát, a valóság az, hogy szolgai módon végrehajtja a kormányzati és pártközpontból érkező utasításokat, azokat adja el helyi ötletből megvalósuló fejlesztésként. Vagy egyszerűen más politikai oldal elképzelését létrehozva aratja le a dicsőséget.
A fideszes abszolút többség gombnyomogató biodíszletként – választópolgárait is becsapva – többször is tanújelét adta annak, hogy sem javaslatokkal nem áll elő a polgárai képviseletében, sem ellenőrzést nem kíván gyakorolni a városvezetés felett. A fennhatóságuk alá tartozó apparátus szakmai hozzáértése nélkül már rég összeomlott volna a kerület, ráadásul rászabadították Kőbánya polgáraira a joggal mindent hárító és „formalizáló” bürokráciát. Ezzel felmentették magukat a polgáraik problémáira odafigyelés és intézkedés kötelessége alól, aminek következtében komolyan elszabadult a rendetlenség a kerületben.
Drogosok, drogelosztók hada, az általuk bűnösnek tekintett hajléktalanok, az elviselhetetlen közterületi ocsmányságok, a zömében kátyús utak, a lakások nagy számának egyre rosszabb állapota, a nem a kívánt módon, kedvezőtlen irányban megvalósult társadalmi változás, a szintén állandóvá váló „balhésság” jellemzi Kőbányát a fejlődés helyett. Viszont súlyos pénzekért „fejlődési” propagandába kezdtek helyben, amit most már el is hisznek és valósnak gondolnak. Emiatt temettek és temetnek számolatlanul milliárdokat földbe és hirdetnek meg inkább csak propagandatáblák nagyszámú kihelyezését szolgáló pályázatokat.
A változásért érzett felelősség, illetve kőbányai emberek felhatalmazása alapján a 2019 őszén tartandó önkormányzati választáson harcba szállok a polgármesteri posztért. Kőbánya ugyanis a kőbányaiaké, a helyben élők joggal várják el, hogy a városhoz ezer szállal kötődő, tettekben is erős, a külső nyomásnak és érdekeknek nem engedő polgármesterjelöltje – és polgármestere – legyen, aki mindemellett nem személyes, hatalmi ambícióit, uralkodói attitűdjét helyezi előtérbe. Olyan, aki a felhatalmazója, a kőbányai emberek érdekében látja el feladatát és nem a hatalom érdekeit képviseli Kőbányán.
Új irányra van szükség Kőbányán! Vissza kell adni az itt élőknek az önrendelkezés lehetőségét! Folyamatosan ki kell kérni az itt élők véleményét, és ennek megfelelően fejleszteni, alakítani a várost! A hatalmi arrogancia helyett a partnerség jellemezze az önkormányzati tevékenységet. Súlytalan önkormányzatból újra Budapest egyik meghatározó, élhető, balhémentes, a kerületi vállalkozásoknak pedig nyugodt, munkahelyeket is teremtő környezetet biztosító, továbbá a nehéz helyzetűekre is kellő figyelmet fordító önkormányzat legyen.
Ezért az emberek hatalmát akarom visszaállítani a hatalom embereivel szemben.
Alig alakult meg az új kőbányai képviselő-testület – amelyben a választási eredmények okán szinte egyenlőség van: 8 képviselőt (közte a polgármestert) a Fidesz, 9-et az MSZP, a DK, a Momentum, a PM és az LMP együtt ad –, mégis az internet bugyraiban szinte ostorozzák a többséget a hozzászólók, hogy „hatalomittasan” osztogatják a tisztségeket meg az egekbe emelik a fizetéseket. A négy alpolgármester egyikévé megválasztott Somlyódy Csaba segített rendbe tenni és értelmezni az új helyzetet. Ahogy fogalmazott, mindent a demokrácia megkövetelte megegyezési kötelesség határoz meg.
A háborúskodás, az ellenségkeresés, a hatalom bármi áron való görcsös megtartása – sajnos ez a Fidesz-pártközpont „természetrajza", és ennek megfelelően utasítja cselekvésre a pártkatonákat. Kőbányán is „elmentek a falig", egy meglehetősen sajátos jogi érveléssel próbálnak még utólag egyetlen választókerületet megnyerni, plusz egy képviselőtestületi helyet megszerezni. Ahelyett, hogy befejeznék a harcolást, és nyugalmas közéletet teremtenének.
Főpolgármester, kerületi polgármester, kerületi önkormányzati képviselő, és ezzel együtt nemzetiségi önkormányzati választás lesz 2019. október 13-án. 2024-ig most választjuk meg az önkormányzatok tagjait és a polgármestereket. Összegyűjtöttük, hogyan és kikre szavazhatunk kőbányai lakosként.