"Kerületünknek minden adottsága megvan, hogy a múlt század után újra SIKERTÖRTÉNETET írjunk."

Kis-Pongrác - Az önkormányzat szerint minden rendben

2014-01-09

Kevés volt a négy perces időkeret Somlyódy Csaba részére az önkormányzat decemberi testületi ülésén. Az MSZP önkormányzati képviselője ennyi idő alatt nem tudta felsorolni a Kis-Pongrác telep lakóinak minőségi kifogásait, amelyek a korszerűsítési munkák után összegyűltek. Kovács Róbert polgármester a kerület fejlesztési zászlóshajójának és óriási sikernek nevezte a beruházást, és persze minden további vizsgálatot elutasított.


A lakók joggal vannak felháborodva az önkormányzat hozzáállásán.

Szétvert falak, beázott pincék, hozzá nem értő szerelők, barbár és értelmetlen fairtás. Csak néhány a panaszok közül, amelyek Somlyódy Csaba néhány hete tartott fogadóóráján elhangzottak. A 2011 januárjában nagy várakozásokkal indult, jórészt uniós pénzből megvalósuló projekt a szerződések szerint a végéhez közeledik. De csak papíron, mert a kivitelezők csúsznak a határidővel, sok fontos részmunka vége még nem is látszik. Talán nem véletlenül. A pályázó konzorcium vezetője, Kőbánya Önkormányzata, sokak szerint tartalékolja az átadást a választásokra.

A csaknem tízezres lakóközösség nagy része úgy érzi, becsapták. Nem azt kapták, amit ígértek nekik, nem tájékoztatták őket a keretekről, a pályázati lehetőségekről, a munkák időközi állásáról. Menet közben minden állandóan változott, többnyire csak akkor értesültek egy-egy munkáról, amikor épp az ő lépcsőházuk következett. A korábban gázszereléssel foglalkozott lakó felháborodva mesél az úgynevezett szerelők hozzá nem értéséről. Majd sorban a többiek, egymás szavába vágva sorolják a panaszaikat: az ereszek szakszerűtlen cseréjéről, a szétvert téglafalról, amelyre nem kerültek vissza a csempék, helyette gipszkarton bevonatot kaptak, amit nem festettek le…és így tovább. Általában kétszer ugyanazzal a munkással nem találkoztak, a munka végeztével nem volt műszaki átadás, felelős ellenőrzés.

Sokan nehezményezik, hogy korábbi bejelentéseiket válaszra sem méltatták az illetékesek, vagy ha látszólag egyeztettek is a projekt felelősei egy-egy konkrét ügyben, a végeredménynél nem vették figyelembe a megállapodásukat.

Ilyen eset volt például, amikor ész nélkül, barbár módon irtották a lakóházak udvarán lévő sokéves fákat és növényeket. A felháborodás nyomán átmenetileg leálltak, majd egy óvatlan pillanatban kivágták az összes fát. Az ügy pikantériája, hogy az önkormányzat tulajdonát képező kivágott fákat rövid úton el is lopták. Az érintettek kérdésére, hogy bárki ez ügyben tett-e feljelentést, azóta sem érkezett válasz. Ugyancsak kérdéses, hogy a felújított játszóteret két hét alatt leamortizálók ellen történt-e bármilyen intézkedés. Mi lesz a sorsa ezután e megcsonkított beruházásnak – teszik fel értetlenül a kérdést az ott élők.

A játszótér tönkretétele is mutatja, hogy a határidők be nem tartása közbiztonsági kérdés is – veszi át a szót a lakóktól Somlyódy Csaba. A csúszás ugyanis érinti az újabb térfigyelő kamerák telepítését is, ezért erre különös figyelmet kíván szentelni. Különösen a téli, sötét időszakban komoly kockázatot jelent a hiányuk.

Somlyódy, sok nagyberuházás tapasztalatával a háta mögött, pontosan érti a lakók helyzetét. A Kis-Pongrác telep valóban megérett a korszerűsítésre - állítja, az életkörülmények javítása pedig kiemelkedő fontosságú. Az uniós pályázat segítségével megvalósuló, korszakos jelentőségű beruházást nagy várakozás előzte meg, de most sok a csalódott ember. Ezért továbbította kifogásaikat az önkormányzatnak.

Hiába kért azonban részletes kimutatást a munkák állásáról, a kapott excel táblázat a minőségi problémákra, a műszaki átvételekre, az alvállalkozók gyakori változására nem ad magyarázatot. Arra sem, hogy egy XVII. kerületben lévő közös képviselő hogyan vehet át műszakilag kifogástalannak minősítve munkát, mikor nem is járt a lakásban, és a lakókból pedig csak dől a keserűség - teljes joggal. Somlyódy úgy véli, képviselőként kötelessége felhívni a figyelmet a hiányosságokra, nehogy léket kapjon az a bizonyos zászlóshajó.

(Megjelent a Kőbányai Magazin decemberi számában.)

Hírek