A polgármester úr csütörtökön menekült a tények és a korrekt válasz elől. A közösségi együttélési rendelet megvan, benne a kutyásokra vonatkozó kitiltásokkal. Minden más ködösítés…

„A képviselő-testületi ülés elején „bátorkodtam” azonnali kérdést intézni a polgármester úrhoz a híres-hírhedt kutyás ügyben. Azt feszegettem, hogy mivel a rendeletet kihirdettük, hiszen megjelent az önkormányzat honlapjának közlönytárában, az hatályos, kivéve a kutyásokat a parkokból kitiltó, júniusban életbe lépő pontot. Azt igyekeztem tudakolni a polgármestertől, hogy komolyan gondolja-e az egyeztetéseket, és ha nem sikerül az általa megadott júniusi dátumot tartani, akkor a felfüggesztést fenntartják-e továbbra is.
A polgármester úr menekült a tények és a korrekt válasz elől. Konkrét válasz helyett sajnos csúsztatásokkal teli feleletet kaptam. „Nem kitiltottunk, szabályoztunk” – mondta. Na, most a helyzet az, tényszerűen, hogy a rendelet tiltást fogalmaz meg! Ellenben semmi nincsen benne abból, amiről blablázott; szó nincs benne arról, hogy fél év múlva lesznek majd a parkokban kijelölt kutyás és nemkutyás övezetek! És arra sincs utalás, hogy ilyen kiegészítést majd alkot a testület! Ennek alapján - ha nem változik meg a rendelkezés -, júniustól büntetni lehet majd. Akár százezres nagyságrendben. Meg arra sem tért ki, hogy kik is azok a „kutyás szakmai képviselők”, akikkel egyeztet. Az biztosan tudható, hiszen mondta, hogy a körzeti állatorvos benne van a körben. Nyilván sok embert kell bevonni, de – elnézést kérve tőle, hogy meg kelljen említeni - nem feltétlenül az állatorvos a legfontosabb...
Másik csúsztatás, hogy a polgármester azt sugallta, hogy az egész közösségi együttélési rendelet majd csak júniustól lesz hatályos. „Elfogadtuk a rendeletet decemberben, majd júniusban lép hatályba.” – mondta. De úgy látszik, akkor én értelezem rosszul a rendeletnek azt a szakaszát, ami úgy szól, hogy 2016. február 1-jétől hatályos az egész, kivéve a kitiltást…
A válaszra nem lehet viszontválaszt adni az szmsz alapján. Ezt egy későbbi ügyrendi hozzászólásban jeleztem is. Erre fel kioktatott a polgármester, hogy nincs olyan képviselő, aki ez ne tudná, nem értette, hogy miért mondtam ezt. Hát csupán azért, mert nem csak a képviselők voltak a teremben, az online közvetítést meg mások is nézték. És ők nem feltétlen ismerik az szmsz-t. Nekik bátorkodtam „üzenni”. De én kérek elnézést…”
Az ominózus rendelet itt található! Ennek alapján - ha nem változik a szabályozás - akár százezres nagyságrendben büntethető lesz a 2. melléklet közterületeinek "látogatása":
http://kobanya.hu/?module=regulations&action=getfile&rid=2977
Alig alakult meg az új kőbányai képviselő-testület – amelyben a választási eredmények okán szinte egyenlőség van: 8 képviselőt (közte a polgármestert) a Fidesz, 9-et az MSZP, a DK, a Momentum, a PM és az LMP együtt ad –, mégis az internet bugyraiban szinte ostorozzák a többséget a hozzászólók, hogy „hatalomittasan” osztogatják a tisztségeket meg az egekbe emelik a fizetéseket. A négy alpolgármester egyikévé megválasztott Somlyódy Csaba segített rendbe tenni és értelmezni az új helyzetet. Ahogy fogalmazott, mindent a demokrácia megkövetelte megegyezési kötelesség határoz meg.
A háborúskodás, az ellenségkeresés, a hatalom bármi áron való görcsös megtartása – sajnos ez a Fidesz-pártközpont „természetrajza", és ennek megfelelően utasítja cselekvésre a pártkatonákat. Kőbányán is „elmentek a falig", egy meglehetősen sajátos jogi érveléssel próbálnak még utólag egyetlen választókerületet megnyerni, plusz egy képviselőtestületi helyet megszerezni. Ahelyett, hogy befejeznék a harcolást, és nyugalmas közéletet teremtenének.
Főpolgármester, kerületi polgármester, kerületi önkormányzati képviselő, és ezzel együtt nemzetiségi önkormányzati választás lesz 2019. október 13-án. 2024-ig most választjuk meg az önkormányzatok tagjait és a polgármestereket. Összegyűjtöttük, hogyan és kikre szavazhatunk kőbányai lakosként.