2014. február 1-től módosul a társasházi törvény. A közös képviselő vagy az intézőbizottság térítésmentesen köteles tájékoztatni a tulajdonosokat a rezsicsökkentések végrehajtásáról. A törvényben meghatározott módon havonta hirdetményben kell közölni a közös tulajdonú részeket érintő, közüzemi díjakból származó megtakarításokat, méghozzá részletezve, szolgáltatónként.
A törvényt teljesíteni kell, miközben gyakorlatilag nem teljesíthető. Így vélekedik a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének a szóvivője, aki maga is lát el társasházkezelői feladatokat. Langer Ivánné szerint a legnagyobb gond ott van, ahol a lakók maguk kezelik a társasházat, megosztva, felváltva végzik a munkát, természetesen plusz díjazás nélkül. Ha nem felelnek meg a törvénynek, még bírságot is róhatnak rájuk, miközben ingyen dolgoznak. Képtelenség tőlük elvárni, hogy másoljanak, táblázatokat, kimutatásokat készítsenek – teszi hozzá a társasházi szakember.
Persze a nagy kezelőcégeknek sincs ingyen a papír, a nyomda, a másolás, a közlekedés és a plusz munka. Egyikük kiszámolta, hogy egy évben 3 millió forint többletkiadása lehet. Vannak esetek, amikor a ház nem vagy alig érintett a rezsicsökkentésben, azonban akkor is ki kell rakni a tájékoztatást, gyakorlatilag a semmiről.
Langer Ivánné komoly problémának látja, hogy sok lakó azt hiszi, az intézkedéssel automatikusan csökken a közös költség. Ez azonban aligha lehetséges a lepusztult, elhanyagolt privatizált társasházakban, ahol több évtizedes felújítást kell pótolniuk, mert gázvezetéket, elektromos hálózatot kell cserélni, szinte használhatatlan a víz- és csatornavezeték, meg a tető is sürgős felújításra szorul. Az alultervezett költségvetésből pedig bajosan lehet majd akár a legszükségesebb karbantartásokat is elvégeztetni.
Arra viszont biztosan jó lesz az új szabályozás, hogy a lakókat a közös képviselők és persze egymás ellen is hangolja. Jöhetnek a fel- és bejelentések, mert a kifüggesztett, de másnapra eltűnő tájékoztatók mellé nem állítható biztonsági őr. Újabb szomorú példája annak, amikor a politika nem tiszteli a magánszféra határait!
(Megjelent a Kőbányai Magazin januári számában)
Alig alakult meg az új kőbányai képviselő-testület – amelyben a választási eredmények okán szinte egyenlőség van: 8 képviselőt (közte a polgármestert) a Fidesz, 9-et az MSZP, a DK, a Momentum, a PM és az LMP együtt ad –, mégis az internet bugyraiban szinte ostorozzák a többséget a hozzászólók, hogy „hatalomittasan” osztogatják a tisztségeket meg az egekbe emelik a fizetéseket. A négy alpolgármester egyikévé megválasztott Somlyódy Csaba segített rendbe tenni és értelmezni az új helyzetet. Ahogy fogalmazott, mindent a demokrácia megkövetelte megegyezési kötelesség határoz meg.
A háborúskodás, az ellenségkeresés, a hatalom bármi áron való görcsös megtartása – sajnos ez a Fidesz-pártközpont „természetrajza", és ennek megfelelően utasítja cselekvésre a pártkatonákat. Kőbányán is „elmentek a falig", egy meglehetősen sajátos jogi érveléssel próbálnak még utólag egyetlen választókerületet megnyerni, plusz egy képviselőtestületi helyet megszerezni. Ahelyett, hogy befejeznék a harcolást, és nyugalmas közéletet teremtenének.
Főpolgármester, kerületi polgármester, kerületi önkormányzati képviselő, és ezzel együtt nemzetiségi önkormányzati választás lesz 2019. október 13-án. 2024-ig most választjuk meg az önkormányzatok tagjait és a polgármestereket. Összegyűjtöttük, hogyan és kikre szavazhatunk kőbányai lakosként.