"Kerületünknek minden adottsága megvan, hogy a múlt század után újra SIKERTÖRTÉNETET írjunk."

A kőbányaiakkal fizettetik a Fidesz választási kampányát

2017-03-17
Egy újabb területen sikerült – legálisnak látszóan – közpénzt kipumpálni a kerület kasszájából. Propagandaszórásra fordítanak plusz milliókat. Miközben értelmes célokra nem, vagy alig jut valami.

(Kép: steer.com)

2010 óta permanens választási kampány van, így az önkormányzat igyekszik valamennyi, rendelkezésére álló felületen hirdetni önnön nagyságát és nagyszerűségét – nyilván a választók meggyőzése érdekében. Ez pedig ugye pénzbe kerül, a propagandára költeni kell. Ennek a másik oldala, hogy a költéssel valakik bizonyosan jól járnak.

A képviselő-testület gazdasági bizottsága a minap tárgyalta a minden bizonnyal jogszerű, de nagyon is átlátszó, a Kőbányai Hírek „önkormányzati pártlap” elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárást. Az újságot korábban gondozó céggel nagyon is elégedett volt a fideszes városvezetés, és újabb időszakra, újabb két évig meg is kapta ezt a megbízást – az, stílszerűen, más lapra tartozik, hogy a versengés látszata kedvéért meghívtak a tenderre más szereplőket is. Igaz, ezek egyike be sem adta a pályázatát, a másik meg érvénytelen lett.

Viszont a megbízási díj emelkedett: egy lapszám a korábbi 1,5 millió helyett most 2,5 millióba kerül (ha 16 oldal) vagy éppen 3,5 millióba (ha 20 oldal). És, hogy mi indokolja a feltűnően aránytalan növekedést? Az a „hivatalos” válasz érkezett az illetékestől, hogy a jövőben Kőbányai Hírekből lesz még négy különszám a szokásos havi megjelenésen kívül. (???) Meg hogy 4 oldallal több lesz minden egyes kiadvány. Az elköltésre szánt keretösszeg viszont beszédes: eddig 32 millióba került a kőbányaiaknak a Kőbányai Hírek című pártlap finanszírozása, mostantól 80 millió fog elmenni rá.

Mit jelent ez? Egyfelől nyilvánvalóan ez már a választási előkészület része, hiszen további két éven át – az önkormányzati választás esztendejéig, 2019-ig – lehet a megszokott és a további lapszámokban (plusz a világhálón) hirdetni az igét, lehet még jobban erőltetni a „Kőbánya hihetetlen fejlődése” mantrát. (Ami ugye a valóságban nem létezik.) Másfelől a közpénzt költik pártlapra, pártcélra – merthogy a regnáló hatalom helyi emberein kívül csak „szökőévente” nyilvánulhat meg más is az újságban, a közösnek látszó ügyeket meg egyoldalúan tálalják, minden egyéb más szempontot figyelmen kívül hagyva.

Vagyis a kőbányaiak finanszírozzák a Fidesz 2018-as kampányát – ez jóval többről szól, mint a baráti cégek megjutalmazásáról, azok pénzpumpájáról. Azt a közpénzt, amit a kőbányaiak érdekében értelmes célokra is el lehetne költeni, abból pont őket vezetik meg (majd). Hogy mást ne, csak azt a lakáskarbantartási támogatást említsem, amely javaslatomat a képviselő-testület fideszes többsége, élén a polgármesterrel volt szíves nagy ívben lesöpörni az asztalról. Durván annyival nőtt meg a mutatványpénz, mint amennyiből kb. 500 kőbányainak a lakáskarbantartási támogatása lenne fizethető, hogy esetleg tényleg ne fagyjon halálra egy kemény télen, ne legyen tüdőbajos a penészes-vizes lakása miatt vagy cseréltethesse végre biztonságosra az ajtaját.

De hát éppen az a cél, hogy a virtuális valóságot láttassák…


Hírek