Kiderült, hogy a kőbányai Fidesz még akkor sem mer szembefordulni főnökével, Lázár Jánossal, ha a következő hat év kerületi fejlesztéseiért kell kiállni.
Közös petíció aláírását javasolta Somlyódy Csaba a kőbányai önkormányzat mai közgyűlésén. Ebben a városrész választott képviselői Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapestet és Kőbányát büntető lépése ellen emelték volna fel szavukat. Az önkormányzatot vezető Fidesz-frakció azonban megtagadta a közös állásfoglalás aláírását. Kovács Róbert polgármester sietősen elhagyta az üléstermet, épp Somlyódy Csaba felszólalása előtt.
Mint ismert, Lázár egyetlen tollvonással törölte a 2020-ig tartó budapesti közlekedésfejlesztési célokat az uniós projektek közül. Ez Kőbányát is rendkívül hátrányosan építi. Az itt élők hiába várják a hármas metró felújítását, a kettes metró és a gödöllői HÉV összekapcsolását, több száz P+R parkolóhelyet vagy épp az elavult felszíni közlekedési eszközök lecserélését. Párthovatartozástól és szimpátiától függetlenül minden kőbányai polgár érdeke, hogy megvédjük a fejlesztésekre járó pénzeket.
A Budapesttől elvett több százmilliárd forintot, a Fidesz állításával szemben, nem lehet hazai forrásokból pótolni. A katasztrofális matolcsysta gazdaságpolitika eredményeképp 2010 óta jószerivel egy méter járda sem épül uniós pénzek nélkül Magyarországon. Lázár brutális döntése ellen még a fideszes vezetésű Fővárosi Önkormányzat is felemelte szavát, őt téve felelőssé például egy esetleges metró-szerencsétlenség miatt.
Elszomorító és kijózanító volt látni, hogy a kőbányai Fidesz szó nélkül elfogadja pártbeli főnökének, Lázár Jánosnak akaratát, és ezért kész feláldozni a kőbányai polgárok boldogulását is.
Alig alakult meg az új kőbányai képviselő-testület – amelyben a választási eredmények okán szinte egyenlőség van: 8 képviselőt (közte a polgármestert) a Fidesz, 9-et az MSZP, a DK, a Momentum, a PM és az LMP együtt ad –, mégis az internet bugyraiban szinte ostorozzák a többséget a hozzászólók, hogy „hatalomittasan” osztogatják a tisztségeket meg az egekbe emelik a fizetéseket. A négy alpolgármester egyikévé megválasztott Somlyódy Csaba segített rendbe tenni és értelmezni az új helyzetet. Ahogy fogalmazott, mindent a demokrácia megkövetelte megegyezési kötelesség határoz meg.
A háborúskodás, az ellenségkeresés, a hatalom bármi áron való görcsös megtartása – sajnos ez a Fidesz-pártközpont „természetrajza", és ennek megfelelően utasítja cselekvésre a pártkatonákat. Kőbányán is „elmentek a falig", egy meglehetősen sajátos jogi érveléssel próbálnak még utólag egyetlen választókerületet megnyerni, plusz egy képviselőtestületi helyet megszerezni. Ahelyett, hogy befejeznék a harcolást, és nyugalmas közéletet teremtenének.
Főpolgármester, kerületi polgármester, kerületi önkormányzati képviselő, és ezzel együtt nemzetiségi önkormányzati választás lesz 2019. október 13-án. 2024-ig most választjuk meg az önkormányzatok tagjait és a polgármestereket. Összegyűjtöttük, hogyan és kikre szavazhatunk kőbányai lakosként.