"Kerületünknek minden adottsága megvan, hogy a múlt század után újra SIKERTÖRTÉNETET írjunk."

Szó nélkül hagyott ,,elrabolt” milliók Kőbányán

2017-07-10
Kőbánya polgármesterét nem érdekli, hogy az állam jogtalanul elszipkáz majd’ egymilliárd forintot a kerülettől. Más felelős városvezető perelt ezért, s egyelőre nyert is. A kerület erős embere meg csak hallgat. Vajon miért?


Jó egy éve történt, hogy ugyanitt elmélkedtem azon, hogy az állam 2017-től szolidaritási hozzájárulás címén – a már amúgy is elcsaklizott iskolák fenntartására – közel évi egymilliárd forintot von majd el Kőbányától. Ugye milyen nagyszerű ez: a soha nem látott magasságokban repkedő állam (lásd még erős és büszke ország) annyira jól el van eresztve, hogy saját központi oktatási büdzséjéből képtelen kihasítani milliárdokat a saját eszement iskolaállamosítási ötletének fenntartására, inkább az amúgy is küszködő önkormányzatoktól von el erre. Ilyen az, amikor nagy közös egyetértésben működik az azonos színű központi és helyi kormányzat.

Persze Kőbánya még mindig jobban járt, mint a renitens – nem kormányhű vezetésű – Budaörs. E főváros melletti település kasszájából 2,1 milliárdot kíván elvenni az állam; amiből 765 millió forintot idén már el is vett. Ám Budaörs első embere nem hagyta magát, beperelte az államot, és első fokon nyert is! Mint a bíróság kimondta, a szolidaritási hozzájárulást az önkormányzatok saját bevételei terhére nem lehet elvonni, az állam így jogalap nélkül gazdagodott a Budaörs kárára.

Mit jelent ez kőbányai szemszögből?

Egyfelől azt, hogy Kőbánya polgármestere kevésbé tökös legény, mint budaörsi kollégája, szó nélkül végignézi és eltűri, ahogy az állam hóról-hóra „elraboljon” jelentős milliókat a kerület saját vagyonából.

Vagy azt, hogy annyira jól megy tényleg a kerületnek, hogy simán le tud mondani közel évi egymilliárd forintról – mintha nem lenne ennek helye akárhol…

Vagy azt, hogy amikor erősnek kell mutatkozni, akkor csak szavakban erős – lásd még: látványpolitizálás –, tettekben már nem annyira. Hiszen Kőbánya érdeke azt kívánná, hogy szálljon jogi harcba az állam ellenében, de nem teszi. Lehet, fél valamitől, vagy megfélemlítették.

Esetleg itt is az van, mint, amit a budaörsi polgármester nyilatkozott? Hogy az önkormányzatokat befenyítette a kormány (a Kedves Vezető), hogy ha perelni mernek ez ügyben, akkor bukják a beígért/belebegtetett pályázati pénzeket…

Ja, hogy ez zsarolás? Ha így van, akkor miért hagyja magát zsarolni a kőbányai polgármester?

És még tengernyi kérdést lehetne feltenni…

Választ hiába várok… Mert az úgyis az, hogy én „hangulatkeltek”. Érdemi, világos, hiteles reakció nincs. Csak felelőtlen vezetés, amely helytartóként szolgai módon végrehajtja azt, amit parancsolnak odaföntről.


TÉNY+

Az  iskolák átadását "megünneplő" testületi napirend tárgyalása 2016. december 15.
(Az onkormanyzati.tv kozvetitesebol)

- Az "ünneplés"
https://www.youtube.com/watch?v=jiw4RkLtrKg&t=11m58s

- A teljes napirend (13 perc)
https://youtu.be/jiw4RkLtrKg
Hírek