"Kerületünknek minden adottsága megvan, hogy a múlt század után újra SIKERTÖRTÉNETET írjunk."

Lenyúlják a Népligetet is?

2016-10-28

A Népliget sajnos a bűnügyi események nyomán került mostanában a hírfolyamba, nem pedig a régóta ígért fejlesztések miatt. A rendezés egy nagyon is jól látszó ügylet miatt csúszik.

(Kép: MNO - Máté Péter/Magyar Nemzet - népligeti katasztrófa - illusztráció)

Hallottam, hallhattuk sokszor az unalomig ismert lózungokat: Kőbánya fejlődik, „soha nem látott” mértékű a javulás, rendbe tették ezt meg azt. Amit például fejlesztésnek adnak el, az inkább mutyizás, amit ígérnek, hogy megcsinálják, az úgy is marad és tovább romlik – esetleg életveszélyessé válik –, összességében pedig csak a káruk, veszteségük nő a kőbányaiaknak. Most úgy tűnik, hogy a Népliget is bekerül ebbe a sorba.

A frissen megválasztott – és azóta is regnáló – kőbányai polgármester még 2010-ben határozottan közölte, hogy most aztán rendesen rendbe teszik a Népligetet, és erre még rálicitált az akkori budapesti főpolgármester-helyettes is. A folyamatos ígérgetés ellenére a nagyívű szabadidős-vendéglátós közparki fejlesztés kimerült egy-két szabadtéri tornaeszköz ligetbe való telepítésében, és a közbiztonság sem javult. A kőbányai Népliget az elmúlt bő két hétben, egymás után inkább a „rossz hírekben” tűnt fel holttestek, gyilkosságok, meghiúsult támadások, újra feltűnő prostituáltak kapcsán.

De a változatlanságot más is jelzi. Például az, hogy a kőbányai képviselő-testületben hiába határozzuk el (egyhangúan) évről évre, hogy a liget sarkán lévő csúf bódét elbontatjuk, ám ezt a döntést a fővárosi önkormányzat – szintén évről évre – valamiért rendre felülbírálja, és az üzemegység boldogan üzemelhet tovább. Az a főváros, amely máskor előszeretettel hivatkozik hasonló ügyekben városképi szempontokra. De említhetem a Népliget Könyves Kálmán körút menti oldalán rendszeresen strázsáló közterület-felügyelőket: egymás után intik ki és ellenőrzik a teherautókat – ez a legális pénzbehajtás egyik közismert módja.

Mi lehet az oka, hogy a főváros második legnagyobb zöldterületét ilyen mostohán kezelik az illetékesek, és nem a közbiztonság, a rend, a rendezett közparki állapot megteremtése a legfontosabb?

Néhány tény. A Ferencvárosi TC a Népligetben kívánja felépíttetni Fradiváros nevű sportkomplexumát. A főpolgármester deklaráltan Fradi-drukker, a Fidesz pártigazgatója az FTC elnöke, a regnáló kőbányai polgármester meg tagja a klub futballcsapatát igazgató tanácsnak. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy mire megy ki a játék – a valódi közparki fejlesztés, városképnek megfelelő rendezés helyett. Néhányan nagyon jól járhatnak az átadás-átvétellel, az építtetéssel: lényeg, hogy a mutyit üzembiztosan elrendezzék, a szűk és a tág üzleti és baráti körnek meglegyen a vajaskenyérre-valója.

A Népliget rendezésének folyamatos halasztásának következményei már érzékelhetőek: holttestek már vannak. Mi jön még? További halálesetek? Esetleg a Városligethez hasonló fapusztítás?

Nem szabad megengedni, hogy a Népliget átjátsszák egy szűk kör számára, mert a végén úgyis a legrosszabbul azok járnak, azoknak kell megfizetni minden kárt, akiknek a ligetet a létrehozói szánták: a budapesti/kőbányai emberek…


Tény +

Budapest hírek - Interjú Kovács Róberttel, Kőbánya polgármesterével

Blikk - Rettegnek a prostik a népligeti gyilkostól

Dr. György István fővárosi és kerületi hírei

Civil és profi kezdeményezés a Népliget újra életrekeltésére

Hírek