Nem először és nem utoljára hozom szóba azt az elképesztő hatalomkoncentrációt, ami Kőbányán is jelen van. Holott igazából ebben semmi meglepő nincs, mert csupán csak a Nemzeti Együttműködés Rendszerének működési mechanizmusát mutatja. Azt, ami egy sajátos „törzsfejlődés” során alakult ki. Igyekszem bemutatni, levezetni ezt.

A szépemlékű Marx Károly írt annak idején az eredeti tőkefelhalmozásról. A tőkének sok fajtája létezik, de mindegyik ugyanúgy viselkedik. Van például a gazdasági tőke, aminek koncentrációját jól nyomon követhetjük például a hazai trafikmutyiban, amelyben a dohányipar egyfajta hatalmi koncentrációja játszódott le. Vagy mostanában a szemétmutyiban, ahol a hulladékgazdálkodást is egy központi szerv intézi a több, kisebb helyett. Rebesgetik a gyógyszer-nagykereskedelem államosítását is, és a házi betegellátásét is. A sort lehetne bőven folytatni. A magyarországi gazdasági tőkekoncentráció lényege, hogy az állam, azaz a regnáló hatalom jóvoltából egy szűk kisebbség tud csak hozzáférni a húsosfazékhoz. Azaz: felszámolni a jellegzetes kapitalista formát, a szabad versenyt.

Aztán ott van a politikai tőke, amelynek koncentrációját manapság úgy hívjuk: központosítás. Ebben a döntéshozatali hatalom birtokosai begyűrik maguk alá a minél több hatáskört, az alsóbb rétegek feladata pedig marad a végrehajtás. Végrehajtás zokszó és gondolkodás nélkül. Végrehajtás, kizárva a szakembereket, az okvetetlenkedő, hezitáló civileket, a másképp gondolkodókat, a hatalom által utáltakat. Ennek lényege – szaknyelven – a recentralizáció megszüntetése, azaz a politikai versenyhelyzet felszámolása. Magyarra lefordítva: csak az történhet, amit egy regnáló hatalmi elit kigondolt és utasításba adott.

Kornai János, a zseniális magyar közgazdász „Gondolatok a kapitalizmusról” című munkájában közzétett száz, a mai életünket döntően befolyásoló innovációs fejlesztést, az internettől a mobiltelefonon át a teflonig. Mindezt 1917-ől napjainkig. A végső rezüméje, hogy mindezek az előrevivő gondolatok csak olyan környezetben fejlődhettek ki, ahol szabad, korlátozás- és koncentrációmentes verseny van. Jellemző módon 1990-ig Európában a keleti blokkban egyetlen, erre a gazdasági elvre épülő állam nem volt, csak a versenyre épülő kapitalizmusban. Minden hibája ellenére csak a piacgazdaságban. Tehát az előrevivő, a világ fejlődését elősegítő gondolatok csak ott életképesek, ahol nem a centralizáció jellemző. Igaz ez a politikai tőkére is.

A mostani hatalom úgy 2010-ig volt híve – szavakban – a gazdasági és a politikai szabadságnak. Szétverték az Erzsébet hidat, mert nem ők voltak hatalmon, de amint odakerültek, azonnal nemzeti összefogást sürgettek. Amíg nem voltak döntéshelyzetben, védeni kellett a demokratikus népszavazás intézményét, ahogy odaértek, ez csak az idegenszívűek demagógiája. Amíg nem voltak hatalmon, elemi jog volt a sztrájkjog, a szabad véleménynyilvánítás, mikor megkaparintották, a sztrájkjogból azonnal a gazdaság szándékos gyengítése vált, a szabad véleménynyilvánítókból meg nemzetellenesek. Amíg nem ültek a hatalom csúcsán, addig elemi demokratikus jog volt a kordonbontás, mihelyst ők döntenek a Városligetről, azonnal baloldali képmutatássá silányult ugyanez. Ahogy hatalomra jutva példaértékű beruházás lett a többször átadott Várkert bazár (hullottak a kitüntetések), úgy tízéves pereskedést akasztottak a kétmilliárd forint – nem nekik – hasznot hozott Rácfürdő-projekt gazdáira. (A fürdő hét év után is rohad szét.)

A politika egy másik vonalán, az önkormányzatoknál is ugyanez a módi.

Minek a sok okvetetlenkedő, átláthatatlan önkormányzat, mikor itt a Fidesz hatalma, amely pedig megmondja a tutit? Nem kellenek tehetséges polgármesterek, mert még bebizonyítják, hogy jobban csinálják, mint a regnáló hatalmi emberek. Versenyezzenek a települések? Egy frászkarikát, aki lojális úgyis jobban jár! Ezért aztán „szegény” fideszes polgármesterek bekapták a cumit, szétválasztották a parlamenti képviselőséget a polgármesterségtől – csak azt felejtették el a hatalom nagyurai megmondani nekik, hogy bár a fizetés marad, sőt, emelik is rendesen, de ezentúl gondolkodni nem kell, csak végrehajtani. Na meg a balhét elvinni, hisz ők lesznek a frontvonalban a választóknál, a napi ügyes-bajos dolgaikban ők találkoznak velük. Tusványoson, jó két év után, rendesen ki is akadtak ezen a városvezetők. Előző cikkemben írtam már erről. De van még egy aspektusa a dolognak, amiről szólni kell.

Az egyik fideszes polgármester fogalmazta meg jól: teljesen hitelteleníti Brüsszel felé a népszavazást az, hogy míg a kormány propagandája szerint üzenjük Brüsszelnek, hogy tele a csukánk a központosított brüsszeli döntésekkel, amelyről nem igazán kérdeznek meg minket, addig a magyar kormány ugyanezt csinálja idehaza az önkormányzatokkal. Elvonja a döntési jogköröket, a tulajdonokat, központosítja a korházakat, az iskolákat, az okmánykiadást, az építéshatósági tevékenységet, a hitelfelvételi lehetőséget, az EU-s pályázatokat, a közigazgatási bevételeket, elvonja a bevételek jelentős részét, és lehetne folytatni a sort. Mi ez, ha nem éppen az, amiért hihetetlen vehemenciával dohog az Orbán kormány? Mi ez, ha nem éppen ugyanaz, amiért lehülyézi Európát Szijjártó Péter? Mi ez, ha éppen nem ugyanaz, amiért Matolcsy a k. anyjukba küldi az unió korifeusait? Más szemében a szálkát, a magunkéban a gerendát sem – tartja a bölcs magyar közmondás.

Aztán mit látunk kicsiben Kőbányán? Nagyon tanulékonyak a helyi vezetők, mert jól megtanulták az orbáni elveket! Központosítás, minden döntést egy kézbe! A mi jó polgármesterünk felbuzdulva a tanultakon, az utóbbi években rendszeresen elvonja a döntéshozatali jogokat a testülettől meg a bizottságoktól. Ha már csak az a lehetőség maradt meg, hogy meghatározzuk, a budiajtót milyen színűre fessük, akkor ne terheljük ezzel a képviselő-testületet, meg a három darabra zsugorodott bizottságokat. „Majd döntök egyszemélyben” – szólt A Hang! Ezt hívják amúgy polgármesteri hatáskörbe utalásnak.

Az utóbbi időben nem is nagyon emlékszem olyan testületi ülésre, ahol a fideszes többség ne örömmel szavazta volna meg a polgármesteri jogkör aktuális kibővítését. Ennek indokot is adtak: racionalizálás. Nesze neked demokrácia, nesze neked társadalmi kontroll! Így volt ez a kutyás ügyben is kerületünkben: a testület törvénytelenül elfogadta a kitiltó rendeletet, mert a helyi nagyságos hatalom fél évig „elfelejtette” a testület által kijelölni a kutyák számára a közlekedési útvonalakat a szintén polgármester területkijelölési hatáskörébe avanzsált szabad kutyafuttatókhoz.

E törvénytelenségről a kormányhivatalhoz beadványt juttattak el a civilek. A kormányhivatali fideszes gépezet vakaródzott: szólt a helyieknek, hogy „elk…tátok, gyorsan intézkedjetek”. Na, három nappal a határidő előtt megszületett a javaslat: adjuk ezt az útkijelölési jogkört is a polgármesternek, oszt’ mehetnek a civilek a sóhivatalba. Így is lett, beadványukat el is utasították. Hogy ez cinizmus? Kit érdekel! A kormányhivatal szerint törvényes. Naná, pont a kőbányai városháza ne tehetne meg bármit? Az, hogy a polgármester nem hirdette ki ezt semmilyen nyilvános fórumon, nem érdekes. Ő kijelölte, aztán elsején kitáblázta. Ugye milyen egyszerűen működtethető egy kvázi királyság?