"Kerületünknek minden adottsága megvan, hogy a múlt század után újra SIKERTÖRTÉNETET írjunk."

Beáldozzák az olimpiáért?

2016-02-03

Egyre zavarosabbá válik a MÁV-telep (Jancsi-telep) sorsa. Évtizedeken át a MÁV tulajdonába tartozott a terület, viszont túl sok figyelmet nem fordított rá, így fokozatosan romlott a telepi utcák, az építmények állapota. A közelmúltban látszólag kedvező fordulat állt be, de csak látszólag…


„Évtizedeken át a MÁV tulajdonába tartozott a Jancsi-telep, viszont túl sok figyelmet nem fordított rá, így fokozatosan romlott a telepi utcák, házak állapota.  Az ingatlanokat a lakók javítgatták, esetleg alakították, építették át – utóbbit voltaképpen illegálisan. Sőt, az eredeti bérlők közül sokan elhunytak, és családtagjaik amolyan szokásjog alapján „örökölték” a lakásokat. Holott ugye a jog szerint erre nem volt lehetőség. Így aztán a telepen élők közül körülbelül 130-170-en jóhiszemű, jogcím nélküli lakáshasználók. De, hogy még további példákat hozzak: a telekhatárok nem ott húzódnak, ahol papír szerint lenniük kellene, a közművek nem a közterületek alatt húzódnak, hanem a házak alatt. Aztán hat helyrajzi számon fekszenek az ingatlanok, nem pedig minden telek egy önálló helyrajzi szám. Az osztatlan közös tulajdon pedig a legrosszabb változat, minden átalakításhoz – elvileg, jog szerint – a tulajdonostárs engedélye szükséges. Továbbá időközben megváltoztak a beépítettségre vonatkozó jogszabályok, és a telep „mérete” nem lehetne akkora, mint amekkora most… Összességében a valós helyzet és a jelenlegi földhivatali nyilvántartás köszönő viszonyban sincs egymással. Ezt ugye tisztába kellene tenni.

A helyzet rendezése érdekében évekkel ezelőtt a lakók jelezték a MÁV-nak és a kőbányai önkormányzatnak is, hogy megvennék saját házaikat, hátha ez előre lépést jelenthet. Ezt több cikluson át nem sikerült megoldani, döntően a MÁV hozzáállása miatt, ugyanis irreálisan sok pénzt kért az ingatlanokért.

2013-ban fordulat állt be. Mivel a MÁV is szabadulni akart a profiljához nem kapcsolódó dolgoktól, így az a törvényi megoldás született, hogy a MÁV-tól átveszi a területet a Nemzeti Vagyonkezelő, tőle meg majd ingyen a kőbányai önkormányzat, utóbbi pedig megegyezik a lakókkal. Kőbánya többször ki is nyilvánította átvételi szándékát.

Igen ám, de a 2013-as törvénybe bekerült, hogy az MNV-től való átvétel után 15 évig az ingatlanokat nem lehet eladni – viszont később kőbányai lobbizásra bekerült, hogy „kivéve a kőbányai ingatlanokat”. Ám a MÁV-telepiekhez semmilyen információ nem jutott el az átadás-átvétel elhúzódásának okairól, miértjeiről, és erősen meglepődtek azon, hogy némi szünet után az MNV – tulajdonosként – 2015 közepén elkezdte „behajtani”, kiszámlázni a rezsiköltségeket. A 2015. decemberi képviselő-testületi ülésen újból kinyilvánítottuk, hogy az önkormányzat átveszi a telepet az MNV-től. Mivel a törvény lehetővé teszi, elvileg a kőbányai városvezetés betarthatná eredeti szándékát.

De előbb ehhez tisztába kellene tenni a Jancsi-telep előbb említett zavaros dolgait. Legelőször mondjuk a 2014-es választások előtt kellett volna a Fidesznek őszintén beszélnie a lakókkal arról, hogy melyek a fő problémák, illetve arról, hogy a telep sorsának rendezése elsősorban pénzkérdés. Nem pedig hitegetni őket, hogy ha „átvesszük, utána mindenkinek jó lesz”.

Hogy a földhivatali nyilvántartással összhangban legyen minden, nagyjából két-hárommilliárdot kellene fordítania az önkormányzatnak a telepre, miután az MNV-től átveszi. Kőbánya polgármestere előszeretettel hangozatja mindig, hogy a kerületnek ötmilliárd forint tartaléka van; ha ebből elmenne a Jancsi-telepre hárommilliárd, mindjárt nem lenne olyan csinos az összkép. Vagyis jelen pillanatban hivatalosan nincs az önkormányzat büdzséjében a MÁV-telepre fordítható tétel.

Ugyanakkor logikusan, a jelenlegi városvezetés „fejével” gondolkodva hosszú távon inkább pénzt hozhat a telep, így nem éri meg milliárdokat ráfordítani. Például a tervezett 2024-es budapesti olimpia néhány leendő helyszíne (Fradi-stadion, Puskás-stadion, Sportaréna) a Könyves Kálmán körút/Hungária körút mentén vannak. Nagyon is elképzelhető, hogy szükség lesz még üres területekre egyes kiszolgáló létesítmények megépítéséhez. Adja magát, hogy egy a házaktól „megtisztított”, üres Jancsi-telep kiválóan alkalmas lehet akár szállodának is – és ez esetben a földterületet még csak el sem kell adnia Kőbányának.

Tehát nagyon úgy tűnik, hogy a Jancsi-telep sorsának végső megoldása: eltűnik!”


Tallózás a Jancsi-teleppel és sorsával foglalkozó korábbi anyagokból:

Hírek