Megjelent a Kőbányai Magazin októberi számában.

Bizonyára sokan elgondolkozunk az iskolába, munkahelyre araszolva a dugóban, hogy milyen volt a közlekedés régebben Kőbányán. Közlekedés- és társadalomtörténeti időutazás indul!

Bár Kőbánya mindig is Pest része volt, még az 1800-as években is inkább logisztikai és rekreációs jelentősége volt. Pedig már a XVII. Századtól élénk kereskedelmi élet zajlott itt: az Óhegy lankáin egyre-másra jelentek meg a pesti polgárok szőlőskertjei.

Az 1800-as évekig egyetlen útnak mondható összeköttetés volt a belső város és Kőbánya között, a mai Kőbányai út-Jászberényi út mentén. Gyalogosan, lóháton, postakocsin zajlott a forgalom, társzekerek garmadája hordta az árut. Végül a város fejlődése és az iparosodás kikényszerítette a vasútépítést. Ezzel Kőbányán kísérleteztek először: 1827-ben indult a lóvontatású „lebegő” vasút, amely a Baross térnél lévő vámháztól indult a kőbányai szőlőkig. A megnyitón az előkelőségeket – József nádorral az élen – két igásló húzta. Ám a kísérleti függővasutat egy évvel később elbontották.

Az 1850-es években már társaskocsi-közlekedés létesült Pest és Kőbánya között. Ezeket pesti és kőbányai kocsitulajdonosok járatták, és ez volt az egyedüli közlekedési eszköz 1868-ig, amikor a Közúti Vaspálya Társaság lófogatú vasutat épített. Azután 1891-ben megépült a köztemetőig vezető gőzvasút, a vasutat pedig villamos üzeművé alakították. A századfordulóra kialakult a kerület villamos hálózata: a 11 kocsi 20 km/h sebességgel járta az utakat.

Az első autóbusz járat 1932-ben indult, a XX. Század végén pedig már 42 buszjárat érintette a kerületet. A fejlődés újabb hullámát a metró jelentette. Budapest egyik legforgalmasabb intermodális csomópontja jött létre az Őrs vezér terén: metró, buszok, villamosok, HÉV biztosítja a közlekedést a maga áldásával és nyűgjével együtt. És már a jelenben vagyunk: a csúcsforgalomban, a parkolóhely-hiányban, az araszoló dugókban, de a mi városunkban.